Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Április 24. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Másodikok lettek az országos versenyen az ifjú csornai önkéntes tűzoltók

Másodikok lettek az országos versenyen az ifjú csornai önkéntes tűzoltók

Immár hagyományosan az Országos Rendőr- és Tűzoltónapon rendezték meg a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét.

A csapatok már előző nap megérkeztek a fővárosba, az országos döntőt a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az MPVSZ országos elnöke, dr. Endrődi István tű. ezredes és dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő nyitotta meg.

A csapatokat tizenkét állomás várta, általános és középiskolások egymás mellett versenyeztek a korábban kisorsolt sorrend szerint. Az első állomáson a kitelepítéshez szükséges túlélőcsomagot kellett összeállítaniuk. A feladatot nehezítette, hogy kis fanégyzeteken haladva, úgynevezett mocsárjárásos módszerrel haladtak, és indokolniuk is kellett, melyik tárgyat miért választották ki. A második megállónál a diákok elméleti tudását tesztelték, a számítógépen kitöltött tesztlapon tűz- és polgári védelmi kérdések mellett iparbiztonságiak is szerepeltek. A harmadik állomás a vízkárelhárítás és lakosságvédelem nevet viselte, ezen a helyen a versenyzők egy térképet kaptak, kijelölve, hogy melyik folyószakaszt kell megvédeniük, a feladat pedig az volt, hogy kijelöljék az ideiglenes védvonal helyét és megindokolják a döntést. A negyedik tűzoltással kapcsolatos állomás volt, itt a csapatok a budaörsi önkéntes tűzoltók felügyelete mellett egy B és két C tömlőből sugarat szereltek – a víz a végén elmaradt, hiába kiabálta a sugárvezető, hogy „Első sugár kész, vizet!”. Az ötödik állomás a tűzmegelőzés és mentés nevet viselte, itt szintén önkéntes tűzoltók, ezúttal a zsámbékiak mérték fel a gyerekek ügyességét. A csapattagok védősisakot öltöttek, hason átcsúsztak egy szalagcsapda alatt, utána két versenyző elrejtett „bajbajutottat” keresett, a másik kettő pedig puttonyfecskendővel vizespalackra lőtt, majd amikor az összes palack eldőlt és a másik páros is végzett, visszakúsztak a starthelyre. A hatodik állomáson a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület munkatársai viharjelzésre és térképismeretre vonatkozó kérdésekkel várták a csapatokat, a versenyzőknek az elméleti mellett a tájolóval kapcsolatos tudásukat is bizonyítaniuk kellett. A hetedik állomás feladata a klasszikus „tájékozódás korlátozott látási viszonyok között”, azaz az egyik versenyző leragasztott „szemű” gázálarcban, társa szóbeli utasítása mellett elindul egy folyosón, felveszi a folyosó végén elhelyezett tárgyat, visszamegy vele a starthoz, egy másik csapattag pedig ugyanezt csinálja, de fordítva – visszaviszi a helyére a tárgyat, majd az útmutatás szerint kijön a folyosóból. A nyolcadik feladat a csapatok egészségügyi ismereteit tesztelte, a Magyar Vöröskereszt munkatársai által vezetett állomáson a csapatoknak két bajba jutott emberen kellett segíteniük: egyikük munkavégzés során lezuhant a létráról, megsérült, társa pánikba esett, veszélyeztetve a mentést, a sérült épségét és saját magát is. A kilencedik helyszínen a Karancs Speciális Mentőszolgálat tagjai a kötéltechnika rejtelmeibe avatták be a csapatokat, ez volt az egyik olyan állomás, ahol a részvétel volt a fontos, kérdéseket nem kaptak a gyerekek.

A kettéosztott tízes állomás egyik felén a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség várta a csapatokat, mellettük a Főnix Állatmentő Alapítvány tagjai az állatvédelem, a felelős állattartás legfontosabb tudnivalóit osztották meg a versenyzőkkel. A tizenegyedik állomásról messziről sejthető volt, hogy köze lesz a környezetvédelemhez, hiszen egy, a WWF logójáról jól ismert panda ült a sátor bejárata előtt. A szervezet szakemberei a klímavédelemről, az ökológiai lábnyomról, annak méretéről beszéltek a diákoknak. A sort szintén egy bemutató-állomás zárta, a zsámbéki önkéntesek gépjárműfecskendőjéről kellett a csapatoknak a lehető legtöbb szakfelszerelést, eszközt megnevezniük.

Az országos döntőn megyénkből az általános iskolák közül a tavalyi országos verseny első helyezettjeként az ásványrárói Somogyi József Általános Iskola diákjai és az idei megyei versenyen elsőként végzett Győrszemere ÖTE indult, a középiskolások közül pedig az idei megyei verseny legjobbjai, a csornai ÖTE tagjai szálltak versenybe. A fiatalok szerint nem volt könnyű a verseny, mind az elméleti, mind a gyakorlati tudásukat be kellett mutatni, de jókedvűen és lelkesen küzdöttek a minél több pontszámért. A versenyen szoros küzdelemben az ásványrárói csapat a negyedik helyen, a győrszemerei ÖTE fiataljai a középmezőnyben végeztek.

A legjobb eredményt idén a középiskolások érték el megyénkből, hiszen a Csorna ÖTE diákjai az országban a második legjobbnak bizonyultak.

A huszonötödik országos verseny díjait az országos polgári védelmi főfelügyelő és az MPVSZ elnöke adta át. Tóth Ferenc dandártábornok búcsúzóul úgy fogalmazott, a diákok a felkészülés során számos hasznos ismerettel gazdagodtak, és alapvetően már rajtuk múlik, hogyan alakítják a jövőt, a bennünket körülvevő természeti környezetet. A versenyt bezáró Endrődi István a döntőt meglátogató belügyminiszter szavait idézte: reméli, hogy a most versenyző nemzedékből többekkel később már kollégaként találkozhat a katasztrófavédelemnél.

Gratulálunk a csapat nagyszerű teljesítményéhez!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.

2024. Április 17. 16:00, szerda | Helyi

Magyarkeresztúrról eltűnt férfit keresnek a rendőrök

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.