Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Február 09. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Matricás rendszer kiterjesztésével oldnák meg az e-útdíjat?

Matricás rendszer kiterjesztésével oldnák meg az e-útdíjat?

A Népszabadság értesülése szerint a formálódó e-útdíjjal kapcsolatos elképzelések mellett felmerült, hogy az idei bevételeket a matricás rendszer kiterjesztésével szednék be, hogy a költségvetés legalább a bevételek egy részétől ne essen el. Rogán Antal Gyulán tartott ülése után azt nyilatkozta: a fejlesztési tárcánál megtalálták a megoldást az új rendszer idei bevezetésére.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: lesz útdíj, a költségvetést pedig nem kell módosítani, a fejlesztési tárcánál ugyanis megtalálták a megoldást az új rendszer idei bevezetésére. A hírek szerint két ötlet is felmerült. Az első megoldás állítólag Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter környezetéből származik. E szerint, ha az elektronikus útdíjat az idén mégsem vezetnék be, a költségvetésben a beruházás megvalósítására elkülönített 42 milliárd forintot sem költenék el. Így a célul tűzött 75 milliárd forintos bevételhez már csak 33 milliárd hibádzik, amit az ÁAK-nak kell előteremtenie, méghozzá az e-matricás útdíjrendszer kiterjesztésével, úgy, hogy az legalább részlegesen használatarányossá is váljon.

Az átalánydíjas matricákból úgy lehetne kilométeralapon számlázó konstrukciót kialakítani, hogy az ÁAK bevezetné a szakaszjegyet. A Németországban az elektronikus útdíjak mellett tartalékként alkalmazott megoldás meghonosításához már csak az önálló fizetési szakaszokat kell kijelölni, és a kamionosok az országhatárra telepített jegykiadó automatáknál máris megválthatják az úti céljuknak és járművük kategóriájának megfelelő jegyet. A döntéshozóknak így maradna idejük azon gondolkodni, hogy az idén meg nem épült elektronikus útdíjrendszer hogyan teremti majd elő a 2014-ben tőle várt 150 milliárd forintos bevételt.

A fejlesztési tárca menüjében azonban még az elektronikus útdíjrendszer is szerepel. Igaz, a korábbi híresztelések ellenére az ÁAK tenderén részt vevő cégek és a kormányzat között a beruházásról egyáltalán nem folynak tárgyalások, a nagy rendszerintegrátorok, így a Kapsch AG és a T-Systems, még ott tartanak, ahol egy hónapja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át

2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld

MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.

2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.