Hírek
2023. Július 17. 13:06, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV: kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban
Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn a honlapján.
Azt írták, hogy idén eddig a vasúti átjáróban 31 baleset történt, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek.
A tavalyi azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos 19 áldozattal, és 6 végződött súlyos sérüléssel.
A MÁV szerint az esetszámok idei csökkenése a 2022-ben elindított vasútbiztonsági kampány sikerét igazolja, amit a vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el még 2022 áprilisában.
Emlékeztettek, hogy a balesetek számának csökkenését hivatott elősegíteni a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, amelyben 30 százalékkal megemelik a közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben kiszabható bírságokat. 2023 szeptemberétől például a vasúti átjárón való áthaladásra vagy a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegését akár 390 ezer forintos közigazgatási bírsággal is sújthatják - írták.
Közölték azt is, hogy az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a sofőrök figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

A MÁV arra figyelmeztet, hogy a vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per órás átlagsebességgel szabad áthaladni. Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban) - sorolták.
Közölték azt is, hogy ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik - nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény -, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt, csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele adott. A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 11:00, csütörtök | Belföld
A bíróság ítélete szerint hamisítvány a TISZA-csomag
Magyar szerint összeomlott a Fidesz kampánya.
