Hírek
2016. Április 20. 10:00, szerda |
Helyi
Forrás: Papp József
Megszavazza-e Gyopáros Alpár, hogy a kormány rendelkezzen az önkormányzatok pénzével is?
Törvényjavaslat lett az utcai pletykákból.
Február közepén közöltük hírünkben, hogy a magyar önkormányzati világot alaposan felkavarta egy akkor még ismeretlen eredetű, de ijesztő tartalmú „stratégiai elemzés” Hatékony helyi közigazgatás címmel. Megpróbáltam a Rábaköz polgármestereinek és országgyűlési képviselőjének véleményét kikérni az önkormányzati vezetők közt terjesztett anyagról, de Gyopáros Alpár személyeskedő, lekezelő, gőgös reakciója után úgy gondoltam, ennek így semmi értelme. Gyopáros szerint „sületlenségeket, utcai pletykákat írtam, (ne adja Isten, rosszindulatú, alaptalan híreszteléseket), sőt hadilábon állok az értő olvasással”.
Nem az igazamba vetett hit, hanem a józan belátás vezetett arra, hogy azt a kezdeményezést akkor visszavonjam. A hatalmi mámorral és a nagyképű lekezeléssel nem volt kedvem vitatkozni. Bár a közoktatás szétverésében kiemelt szerepet játszó KLIK létrehozása és működése megalapozta félelmünket, de bíztam benne, hogy ezt a bűnt az önkormányzatokkal nem követik el. Megint tévedtem. A Belügyminiszter benyújtotta törvényjavaslatként az „utcai pletykát, az alaptalan rosszindulatú híresztelést”, javasolja módosítani az Önkormányzati törvényt.
Újra a Rábaköz nyilvánossága előtt kérdezem meg a polgármestereket és az országgyűlési képviselőt. Mit szólnak ehhez? Tényleg az önkormányzatiság a korrupció netovábbja, tényleg az önkormányzatok miatt adósodik el újra Magyarország? Tényleg a helyi önkormányzatok gazdasági önállóságát kell megszüntetni? Tényleg a kormány kezében van a legjobb helye az önkormányzati pénzeknek, még a helyi adóknak is?
Mit szól ehhez Gyopáros Alpár? Megszavazza a parlamentben az önkormányzatiság gazdasági felszámolását, a tanácsrendszer visszaállítását? Nem érzi-e úgy, hogy bocsánatkéréssel tartozik a februári minősíthetetlen megnyilatkozásaiért? Mit gondol, kinek akadnak nehézségei az értő olvasással, az utcai pletykákkal, rosszindulatú, alaptalan híreszteléseknek minősített aggályokkal? Ezekből most törvényjavaslat lett, ami Gyopáros Alpár szavazatára vár! Igennel fog szavazni? Nem fogja egy pillanatra sem szégyellni magát közben? Mit szólnak ehhez a polgármesterek? Elviselik, hogy a magyarországi korrupció és eladósodás fő felelőseivé minősítik őket? Elfogadják, hogy a településük elveszíti a gazdasági önállóságát? Szeretnének-e polgármesterekből tanácselnökök lenni?
Mindenki várja a válaszukat!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 13:55, szombat | Helyi
Véradás a Rábaközben
Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.
2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi
Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?
Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.
2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi
Boldog karácsonyt!
Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
