Hírek
2015. Szeptember 15. 07:00, kedd |
Helyi
Forrás: WEBBeteg.hu
Merjünk cselekedni vészhelyzet esetén!
Amikor a higgadtság életet ment.
Ön mit tenne, ha egy másik embernek életmentő segítségre lenne szüksége? Sokan kétségbeesnek, megtorpannak, úgy gondolják, hogy ha közbeavatkoznak, azzal esetleg árthatnak a sérült vagy eszméletlen embernek. Pedig az esetek többségében eszközök nélkül, a legalapvetőbb ismeretek birtokában is képesek lehetünk új esélyt adni valakinek az életre.
Néhány perc is döntő fontosságú lehet
A súlyosabb esetekben – ilyen például a hirtelen szívmegállás, a légutak elzáródásával járó állapotok, illetve az erős vérzés – a helyszínen lévő laikus elsősegélynyújtók szerepe hatalmas, hiszen a beteg túlélésének, későbbi sikeres felépülésének esélye az első 3-4 percben dől el. Fontos tudatában lenni annak, hogy ilyen helyzetben a mentők kiérkezéséig – amely átlagosan 10-15 percet vesz igénybe – a segítségnyújtás elengedhetetlen.
Oszlassuk el a tévhiteket!
A felszínes, bizonytalan tudás mellett a téves gyakorlatok is gondot okozhatnak. A mai napig léteznek olyan tévhitek az elsősegélynyújtással kapcsolatban, amelyek bizonyos esetekben a későbbi, szakszerű ellátást is megnehezíthetik. Íme, a leggyakoribb tévedések:
· Hajtsuk hátra a fejet orrvérzés esetén: Téves!
A fej hátrahajtásának nincs vérzéscsillapító hatása, ellenben a vér így könnyen a légutakba kerülhet. A sérült nyugalomba helyezése után a fejet enyhén előretartott állapotban kell tartani, majd az orrcimpákat befogva – de semmiképp sem tamponálva vagy más módon elzárva – elősegíthetjük a vér alvadását.
· Mérgezés esetén hánytassuk a beteget: Semmiképp se tegyük!
Egyrészt a mérgezés típusában sem lehetünk biztosak, de még ha ismerjük is a szervezetbe jutott mérgező anyagot, a hánytatással az esetek túlnyomó részében már nem tudjuk elősegíteni a káros anyag távozását, hiszen a felszívódás már folyamatban van. Mindemellett sok esetben a hánytatás sikertelen, így a betegnek adott sós víz tovább gyorsíthatja a mérgek véráramba jutását. Mérgezés gyanúja esetén (figyelmeztető tünet lehet az eszméletvesztés, tudatzavar, tág pupilla, görcsös fájdalmak, hólyagok a bőrön vagy jellegzetes szagú lehelet) mindenképp értesítsük a mentőket! A beteget nyugalomba kell helyezni, eszméletlenség esetén alkalmazzunk stabil oldalfekvést.
· Görcsroham esetén fogjuk le a beteg fejét: Tévedés!
A görccsel járó rohamok sajátossága, hogy az idegrendszerben bekövetkező zavar miatt az izmok megfeszülnek és a beteg rángatózni kezd, amelyet gyakran eszméletvesztés is kísér. A roham alatt tilos a beteget lefogni, mert ez bizonyos esetekben akár csonttörést is eredményezhet. Fontos, hogy a roham ideje alatt óvjuk a beteget, különösképpen a fejét a sérülésektől, távolítsuk el a közeléből a veszélyes, sérülést okozó tárgyakat (például vegyük le a szemüvegét), eszméletlen állapot esetén pedig biztosítsuk a szabad légutakat.
Ne legyen többé akadály a bizonytalanság!
Bizonyára a legtöbbünkben benne van a segítségnyújtás iránti vágy, az éles helyzetekben mégis visszatartó erő lehet a határozatlanság. Hová fordulhat, aki többet szeretne megtudni a megfelelő elsősegély-nyújtási technikákról?
Hagyományos, gyakorlati jellegű képzésekre lehet jelentkezni a Vöröskereszt központi oldalán, amelyek az ország néhány megyéjében érhetőek el.
Az elsosegely.hu óvodás kortól egészen a nyugdíjas korosztályig szervez oktatásokat országszerte, emellett lehetőség van speciális (pl. extrém sportokra felkészítő) és jogosítványhoz szükséges tanfolyamok elvégzésére is.
Korszerű, interneten elérhető megoldást kínál a WEBBeteg.hu az egyszerűen alkalmazható elsősegély-nyújtási útmutatójával, amellyel minden típusú vészhelyzetben magabiztos maradhat, és bármikor felfrissítheti tudását.
A rohanó életmód sem lehet már korlátozó tényező, hiszen mindenki zsebében ott lapul ennek a problémának a megoldása. A mindig kéznél lévő mobiltelefonunkra egyszerűen telepíthetünk akár életmentő mobil alkalmazást is. Az Országos Mentőszolgálat a WEBBeteg.hu egészségportállal közösen fejlesztette ki az Elsősegélynyújtás - Mit kell tennem? elnevezésű alkalmazást, melynek segítségével bármilyen vészhelyzetben megtudhatja, mit kell tennie.
A lélekjelenlét mellett elemi fontosságú a tájékozottság a laikus elsősegélynyújtók számára, ezért fontos, hogy időnként felfrissítse tudását a különféle sérülések, életet veszélyeztető állapotok ellátásával kapcsolatban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 06. 16:00, vasárnap | Helyi
Hol lesz a héten áramszünet a Rábaközben?
Tervezett üzemszünetek.
2024. Október 06. 13:00, vasárnap | Helyi
Amerikában is felkeresték a tűzoltólaktanyákat
Miami és Orlando több tűzoltóságát meglátogatták a kunszigeti önkéntes tűzoltók.
2024. Október 06. 09:00, vasárnap | Helyi
Idén eddig 510 madarat gyűrűztek meg
Színes gyűrűs madárjelölések.
2024. Október 05. 19:00, szombat | Helyi
Az iskolai bántalmazás mindkét oldalán álltam már
Diákokat segítő meséhez adta hangját Kovács Patrícia, a népszerű színésznő.