Egyszer volt hol nem volt, az Üveghegyen innen, de Földszigeten túl boldogan nőtt, cseperedett egy kis tölgyfa társai, barátai körében. Ötéves volt a kis tölgyfa, mikor megjelent néhány ember, és legnagyobb meglepetésére elkezdték kiásni jól megszokott helyéről. Barátai, a szúnyogok megpróbálták megvédeni, csípték, marták az ásó férfiakat, de ők rettenthetetlenül ástak tovább, és nem törődtek a dühödt támadásokkal, vérző lábukkal. Hamarosan egy teherautó platójáról utoljára látta társait, elindult az ismeretlen jövő felé. Nagyon meg volt ijedve szegény. Nem tudta, miért kell elhagynia otthonát, testvéreit, barátait.

Ijedtsége nem tartott soká. Május elsején sok vidám gyerek, bácsi és néni társaságában új otthont kapott. Kicsit furcsa volt neki, hogy nem megszokott, vele egyidős társai közt van, hanem idős faóriások mellé került. Új helyét hamar megszokta. Gondos kezek ültették, ágyába egy egész zsák tápláló virágföldet öntöttek, az ültetés után naponta öntözték. Büszke volt arra, hogy ültetésekor azt hallotta, hogy ő a „Köztársaság fája” nevet kapta azoktól, akik elültették. A tölgyfa és a köztársaság is lassan, de biztosan növekszik, ha gyökeret ereszt, hosszú életet él, és lombja mindenkinek védelmet nyújt. Itt hallotta, hogy a magyar parlament előtt esztelenül kivágtak minden fát, ebben a csornai parkban viszont őt ültették el a demokratikus ellenzéki pártok a jobb jövő reményében. Örült a kis tölgyfa, hogy ő ennek a jobb jövőnek a jelképe lett. Élvezte a majális hangulatát, kedvtelve hallgatta a zenét, nézte a játszó gyerekeket, beszippantotta a kondérokban rotyogó gulyás illatát. Még azt is elnézte, hogy színes szalagokat kötöttek gyenge ágaira, amit őszintén szólva nem nagyon értett. Nem tudta, hogy rövid időre májusfa is lett.

Éppen megszokta volna új helyét, megszerette a park hangulatát, a közeli büfében iszogató, kártyázó, meccset néző embereket. Megkedvelte új otthonát, amikor ijesztő hírek jutottak el hozzá. Összeül a város magasságos képviselő-testülete, és rendkívüli ülésének negyedik napirendi pontjában arról tárgyal, hogy maradhat-e új, megszeretett helyén. Először azt gondolta, hogy büszkének kellene lennie arra, hogy ilyen fontos bácsik és nénik róla fognak beszélni és dönteni. Megijesztette viszont, hogy ha nem tetszik a fontos embereknek az ő neve, amire büszke, hogy a „Köztársaság fája”, és nem tetszenek azok a bácsik, nénik, akik elültették, akkor büntetésből takarodnia kell megszeretett új helyéről. Nem tudja, hogy túlél-e egy új átültetést, vagy egyáltalán akar-e egy másik helyen élni?

Május 14-én kedden este kiderül, mi lesz a kis tölgyfa sorsa. Ő sem tudja, mások sem tudják, miért kell ilyen fontos embereknek ilyen jelentéktelen fácskával foglalkozni. A mese szerdától folytatódik, nincs még vége, még ne fuss el véle.

Lejegyezte: Papp József