Hírek
2012. Február 15. 13:19, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Meztelen nővel akarták elterelni a rendőrök figyelmét

Több mint negyven bűncselekményt követett el a gyanú szerint egy hétfős társaság, amelynek öt tagja már korábban rendőrkézre került, egy férfit és egy 15 éves fiút pedig kedd hajnalban Ozorán fogtak el.
Közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
A balatonalmádi rendőrkapitányságra tavaly májusban érkezett feljelentés, amely szerint egy ismeretlen elkövető feltörte egy felsőörsi pince kamráját és onnan nagy értékű kisgépeket tulajdonított el. Az eset kapcsán indított nyomozás során a rendőrök lelepleztek egy elkövetői kört, amelynek terhére több mint 40 rendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás vétség elkövetése róható. A gyanúsítottak egy része más hatóság előtt is ismert, ellenük öt körözés volt érvényben.
Az időközben hétfősre duzzadt csoportból öt embert már korábban elfogtak a rendőrök, egy férfit és egy 15 éves fiút pedig a balatonalmádi rendőrkapitányság nagyszabású akció keretében kapott el kedd hajnalban, a tamási rendőrkapitányság munkatársai és polgárőrök segítségével.
Ozorán a hatóság körbezárta a területet, majd három érintett épület átvizsgálásába kezdett, amikor az egyik melléképületből egy meztelen nő szaladt ki, hogy elterelje az egyenruhások figyelmét. A nyomozók azonban elfogták a szökni próbáló 32 éves férfit, társára, egy 15 éves fiúra egy másik házban megbújva találtak rá.
A balatonalmádi rendőrkapitányság a két gyanúsított előzetes letartóztatására tesz előterjesztést. A kihallgatások során a csoport egyik tagja további bűncselekményekről is részletes beismerő vallomást tett; a lopások nemcsak a balatonalmádi rendőrkapitányság, hanem más kapitányságok és megyék illetékességi területét is érintik, így a gyanúsítottak által elkövetett bűncselekmények száma 50 fölé is emelkedhet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Rendőrre támadt karddal egy férfi
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.