Hírek
2024. Március 27. 07:38, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Miami tenisztorna - Marozsán újabb bravúrral negyeddöntős
Marozsán Fábián három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.
A világranglistán 57. magyar remek szériában volt, és keddig szettet sem vesztett az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger Rune, majd az ausztrál Alexei Popyrin ellen.
Az első számú ausztrál, a 10. helyen álló De Minaur ellen a korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte tavaly Sanghajban. Floridában az első szettben csak öt pontot vesztett adogatóként, majd 5:4-nél elvette ellenfele szerváját, és szettelőnybe került. A folytatásban a spanyol származású rivális rákapcsolt, háromszor is brékelte a Hajdúszoboszló SE sportolóját, és fél óra alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonás viszont ismét a 24 éves magyaré lett, aki 1:1 után már nem veszített gémet, és 1 óra 45 perc elteltével ő ünnepelhetett.
A csütörtöki negyeddöntőben az ötödik kiemelt német Alexander Zverev vár rá. A nem hivatalos élő ATP-rangsorban Marozsán már a 38. helyen áll.
Eredmény, nyolcaddöntő:
---------------------------
Marozsán Fábián-Alex de Minaur (ausztrál) 6:4, 0:6, 6:1
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
