Nemrégiben jelent meg egy poszt a Facebook-on a csornai Vörös-ház sorsával kapcsolatban. A poszt sokakat megérintett, sok hozzászólást generált, amikből a felháborodás, sajnálkozás, a "talán még nem késő" reménysége olvasható ki. Azzal a céllel tesszük közzé a poszt eredeti szövegét, hogy minél többen lássák, olvassák. Azt javasoljuk, hogy az eredeti poszt kommentjeit is olvassák el.

Néhány napja hirdette meg a csornai önkormányzat nyílt liciten az Andrássy utca 2. szám alatti ingatlanát közel 38 millió forintos kikiáltási áron. Nem vagyok potenciális vevő a mintegy 1200 négyzetméteres ingatlanra, mégis felkeltette az érdeklődésem a felhívás, mert a szebb napokat megélt háznak tanulságos története van.- írta Facebook bejegyzésében Szalay Balázs csornai történelemtanár és helytörténész. A szemmel láthatóan régi belvárosi épületet az 1860-as években építtette – a sarki emeletes házzal együtt – Szilágyi János acsalagi birtokos.

A második világháború után a Vörös család költözött a házba. Vörös Imre folytatta a háborúban elesett édesapja mesterségét, és ő is cserépkályhákat épített. Az akkor még Lenin utca 2. alatti házban elkezdett régiségeket gyűjteni, az első hirdetését 1974-ből találtam. A névjegykártyáján is a régiségkereskedő megjelölés szerepelt.

Imre bácsi 2009 nyarán hunyt el 74 éves korában. Bár sokszor elhaladtam a háza előtt, és köszöntünk egymásnak, de nem ismerkedtünk össze. Nem ismertük egymást, de amit tett, azt azóta is tiszteletreméltónak tartom. Végrendeletében ugyanis a ház utcafronti, hatablakos részét, és a benne összegyűjtött műtárgyakat Csornára hagyta. Két kikötése volt: a tárgyak maradjanak az épületben, illetve ott fiatal csornai képzőművészeknek alakítsanak ki alkotóhelyiségeket. A hagyatéki leltár szerint az ingatlan értékét 2009-ben nyolcmillió forintra, a műtárgyakét pedig 1,8 millióra becsülték.

A képviselő-testület még egy évvel később sem döntött arról, hogy elfogadja-e az örökséget. Nem meglepő, hogy az egyik családtag feltette a kérdéseket: Mi lesz a Vörös-féle hagyatékkal? Mikor nyílik a fiatal képzőművészek alkotóműhelye és mikor láthatja a nagyközönség a Vörös úr által összegyűjtött régiségeket? Turi György polgármester 2010 októberében ezt válaszolta: Vörös Imre hagyatékában az önkormányzat végrendeleti örökösként várományosa a hagyaték egy részének. Az örökség sorsáról csak a hagyaték átadása után lehet dönteni, amire várhatóan az év végéig sor kerül. (Kisalföld, 2010. október 25.) Egy hónap múlva a képviselő-testület úgy döntött, hogy a város elfogadja a Vörös-hagyatékot. A képviselők arról is határoztak, hogy az ingatlan másik részét megváltja az önkormányzat az örököstárstól. A vagyontárgyak további sorsáról ekkor még nem döntöttek.

Újabb két év telt el, és csak 2012 novemberében döntött arról a testület, hogy – figyelmen kívül hagyva a végrendeletet – értékesítik az ingóságokat. A 2012-es költségvetésbe 4 millió forinttal tervezték be a régiségek bevételét. Egy kereskedő érdeklődött, de az 1.8 millió helyett csupán 300 ezer forintot ajánlott. Jól emlékszem rá, hogy sokszor kerékpároztam el a ház előtt, ahol a nyitott kapun át döbbenten láttam az udvarra kirakott műtárgyakat. Heteken keresztül áztatta az eső a házból kirakott holmikat, hátul pedig tüzeltek. Azt nem tudom, hogy a múzeum akkori dolgozói átnézték-e a házban lévő tárgyakat, bútorokat, festményeket, órákat. A jelenlegi igazgatónő 2013. január 1-jétől irányítja a megyétől a városhoz került múzeumot (a művelődési központ és a könyvtár mellett), de addigra már minden eldőlt.

Az önkormányzat 2012 végén értékesítette a gyűjtemény maradványait. Ami a laikusoknak szemét, értéktelen lom volt, egy hozzáértőnek sokat érhetett, mivel Imre bácsi a legtöbb műtárgyat szétszerelte. Az, hogy mekkora érték ment veszendőbe, mutatja, hogy az egyik belvárosi boltban is látható egy olyan szép, kifogástalanul működő falióra, amely a hagyatékból származik.

2012 decemberében még nem döntöttek a képviselők a lakatlan épület sorsáról, pedig az állapota csak romlott. 2014 tavaszán egy másik, az idősek otthonának juttatott adományozás kapcsán ismét előkerült a Vörös-hagyaték, de ekkor már építési telekként merült fel az Andrássy utcai ház. (Kisalföld, 2015. március 21.) Vörös Imre végrendelkező másik szándéka (amatőr alkotók, képzőművészek műhelye legyen a ház) azonban nem merült feledésbe a városban, és 2016 szeptemberében itt tartotta bemutatkozó rendezvényét az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület. A nagyon sikeres Sobák utcai Rom pARTy-t 2017 őszén is megtartották. Ekkor Gyopáros Alpár képviselő úr úgy kezdte a beszédét, hogy van egy jó híre. Esélyes a Vörös-ház felújítása és a korszerűsítés után valószínű, hogy új nevet kell keresni a romparti helyett, mert egy sikeres pályázat esetén modern körülmények között működhet az alkotóműhely.

Az optimizmust nemcsak a helyszínen éreztük, hanem a derűlátást tükrözték a vendégkönyv bejegyzései és a rendezvényről készült beszámolók is: „A Vörös-ház romjain életre kelő alkotóház” (Rábaközi Magazin, 2017. október 6.), „Teljesülhet hét év után a végakarat” (Kisalföld, 2017. szeptember 14.). Az Aranyfonal egyesület tagjaival együtt a város polgárai is bíztak abban, hogy az ingatlan alkotóházként működhet, bemutatva Csorna és a Rábaköz múltját, biztosítaná a rábaközi kézművesség utánpótlását, és nem utolsósorban a város turisztikai kínálatát is színesítené.

A reménykedés után újabb hét év elteltével viszont már szó sincs a felújításról, sőt az ingatlant eladásra kínálja a város. Nekünk meg maradnak a kérdések. Nem vagyok jogász, így nem tudom, hogy az örökös figyelmen kívül hagyhatja az örökös végrendeletét? Lehet látni valahol a végrendeletet? Nem vagyok építész, így nem tudom megítélni, hogy mekkora ráfordítással lehet a végakaratnak megfelelően átalakítani az épületet, de az érdekelne, hogy készült-e szakvélemény, számítás a felújításról? Ha nem érdemes felújítani, akkor miért nem lehet a helyére alkotóházat építeni a végakarat szellemében? Az épület a helyi alkotók bázisa lehetne, és más civil egyesületeknek is helyet adhatna. Hányszor hallottam a csornaiaktól, hogy milyen kár volt lebontani a Ráth-kastélyt, vagy gondoljunk arra, hogy a kékfestésről híres Csornán már nyoma sincs a messze földön ismert műhelynek, míg Pápán múzeumot rendeztek be a falai között. Kérdésként merülhet fel: ki fog ezek után a városra hagyni bármit is? Mi lehetett a háttérben…? Ugye, nem…?