Hírek
2018. Január 05. 15:07, péntek |
Sport
Forrás: mti
Négy magyar versenyzővel rajtol szombaton a 40. Dakar-rali

Az autósok mezőnyében a Szalay Balázs, Bunkoczi László, a motorosok között Dési János és Horváth Lajos képviseli a magyar színeket a perui Limából szombaton elrajtoló Dakar-ralin, amely a 40. lesz a viadal történetében.
Szalay a 367-es rajtszámú Opel Crossland X versenyautóval a magyar rekordnak számító 13. alkalommal indul el a három dél-amerikai országon, Perun, Argentínán és Bolívián áthaladó, összesen 9000 kilométeres versenynek, amely 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. Szalay nyolcadik alkalommal áll rajthoz Bunkoczival közösen a Dakaron.
Dési János pályafutása hatodik Dakar-raliján vesz részt a 69-es rajtszámú KTM-mel, míg Horváth Lajos a 139-es rajtszámú KTM-mel másodszor vág neki a világ legnehezebb tereprali-versenyeként számot tartott viadalnak. A motorosok mezőnyében a szerbiai magyar Saghmeister Gábor is ott lesz, ő szintén KTM-mel versenyez, s az idei lesz pályafutása 10. Dakarja.
A gyorsasági szakaszok hossza 4500 kilométer, ebből az első öt etapot Peruban kell teljesítenie a mezőnynek, majd következik három bolíviai szakasz, ezután pedig hat argentínai gyorsaságin keresztül érnek majd be a versenyzők a Córdobában kialakított célba.
A versenyen ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig Bolíviában, 3500 méter fölött tartják meg január 12-én.
A jubileumi, 40. Dakar-ralin 337 járművel - 190 motorkerékpár és quad, 105 autó, 42 kamion - 54 ország 525 versenyzője vesz részt.
Fotó: dakar.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 22. 07:58, kedd | Sport
MOL Magyar Kupa - Megismétlődhet a tavalyi döntő
Megismétlődhet a tavalyi finálé a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután a címvédő Paks és a Ferencváros is favoritként lép pályára a keddi, illetve szerdai elődöntőben.
2025. Április 22. 07:56, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt egymással a Kecskemét és az Újpest
A sereghajtó Kecskemét gól nélküli döntetlent játszott a vendég Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 21. 08:52, hétfő | Sport
Szaúdi Nagydíj - Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
2025. Április 21. 08:50, hétfő | Sport
A Nyíregyháza kiütésével megerősítette első helyét az FTC
A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 7-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.