Hírek
2021. December 08. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság
Nem adta meg az elsőbbséget, és az ütközés után elhajtott a helyszínről

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen autós felkutatásához.
2021.12.04.-én 16 óra 55 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett Győr, Árpád utcán, a Teleki utca felől Gárdonyi G. út irányába. Közlekedése során a Gárdonyi Géza út kereszteződésében az "Állj, elsőbbségadás kötelező" közúti jelzőtábla ellenére az útkereszteződésbe behaladva nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról a Gárdonyi G. utcán a Szent István út felől közlekedő és a Bajcsy Zs. utca irányába tovább haladni szándékozó Opel ASTRA típusú személygépkocsinak. Ennek következtében gépjárműve elejével az Opel bal oldalának nekiütközött. A történtek után az ismeretlen okozó a helyszínről megállás nélkül távozott.
Az eset során személyi sérülés nem történt.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja, a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán ( Győr Szövetség utca 17. szám alatt) személyesen, vagy az 520-092 illetve
520-094-es telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 16:00, szombat | Helyi
Lomtalanítás és elektronikai hulladék gyűjtés Páliban
Felhívás
2025. Szeptember 13. 13:00, szombat | Helyi
Ezek a balesetek is elkerülhetők lettek volna
Rendőrségi felhívás
2025. Szeptember 13. 09:00, szombat | Helyi
Iskolakezdési és óvodáztatási támogatás Babóton
Kérelmezni kell.
2025. Szeptember 12. 16:00, péntek | Helyi
Eboltás Osliban
Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező