Városlista
2023. február 2, csütörtök - Karolina

Hírek

2023. Január 23. 16:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adta meg az elsőbbséget, hárman is kórházba kerültek

Nem adta meg az elsőbbséget, hárman is kórházba kerültek

Egy személyi sérüléssel és tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset az elmúlt 24 órában a megyében.

A rendőrök egy személyi sérüléssel és tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Zemplén utcában, 2023. január 22-én 21 óra 40 perc körüli időben. Egy 19 éves bajai férfi közlekedett személygépkocsival a Hédervári út felől a 14-es számú főút irányába. Haladása során a Zemplén utcai kereszteződéshez érve - az „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva - nem biztosított elsőbbséget a szabályosan, a Szövetség utca irányából közlekedő 33 éves férfi által vezetett személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset során mindkét sofőr, illetve az okozó autó utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Egy 19 éves nő közlekedett 2023. január 22-én 1 óra 45 perckor Mosonmagyaróváron az Ostermayer úton a Bauer út irányából a Kossuth út irányába. Haladása során - az „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla utasítása ellenére - a kereszteződésben nem biztosított elsőbbséget a Kossuth úton haladó, 22 éves helybéli nő által vezetett személygépkocsinak, ezért járműve elejével nekicsapódott. Az ütközés erejétől a vétlen autós megpördült és a menetirányával ellentétes forgalmi sávban állt meg. Személyi sérülés nem történt, a résztvevő járművek megrongálódtak.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2023. Február 01. 16:00, szerda | Helyi

Pénztárcát lopott egy autóból Csornán

A csornai nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

2023. Február 01. 13:00, szerda | Helyi

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2023. Február 01. 09:00, szerda | Helyi

Elkészült az idei sasleltár

Civilek és szakemberek közösen vettek részt a programon.

2023. Január 31. 16:00, kedd | Helyi

Csorna közelében egy vasúti átjárójában egy nő letörte a sorompót, és áthajtott a vonat előtt

Biztonsági kamera rögzítette az esetet.