Hírek
2013. Február 06. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nyugdíjba menekülnek a nők
Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben – írja a Világgazdaság. Számukat olyannyira alábecsülték, hogy a valódi kiadások tavaly 80 százalékkal meghaladták az előirányzatot. Míg 2011-ben 26,3 milliárd forintot, tavaly ennek több mint a négyszeresét, 109 milliárd forintot fordítottak a 40 évnyi szolgálati idővel nyugdíjba ment nők járadékának fedezetére.
A kormányban sem gondolták, hogy ekkora sikere lesz a kampányígéretre épülő jogszabálynak, amely alapján valóban minden nő, aki kereső tevékenységgel és a gyermekneveléssel összesen legalább 40 év jogosultsági időt szerzett, életkorától függetlenül nyugdíjba vonulhat. A 2011. március 1-je óta érvényben lévő lehetőséggel az első évben még csak 16,5 ezren, 2012-ben azonban már csaknem ötször többen, 79,4 ezren éltek.
A novemberi nyugdíj-kiegészítés mellett ez a 48,3 milliárd forintos túllépés volt a másik oka, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap a tervezett nullszaldóval szemben 70,8 milliárd forint hiánnyal zárt, miközben 2011-ben a hiánya csak 0,2 milliárd forint volt – ismerte el maga a Nemzetgazdasági Minisztérium is. Németh György nyugdíjszakértő szerint valóban nem volt előre látható, hogy ennyi nő él a 40 éves szolgálati idő után igénybe vehető nyugdíjjal. A megszerzett szolgálati időbe ugyanis nemcsak a munkában, hanem a gyerekneveléssel töltött idő is beleszámít, ráadásul nem lehet előre megmondani, ki fog élni a lehetőséggel. A gazdasági válság és a - különösen a közszférában bekövetkezett - leépítések miatt azonban, úgy látszik, egyfajta menekülő útvonalként használták az érintettek a korábbi nyugdíjba vonulást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.
