Hírek
2014. Július 23. 12:01, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Önkormányzat 2014 - Október 12-én lesz a választás
Áder János köztársasági elnök október 12-ére tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását.
Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában a legújabb kori demokrácia nélkülözhetetlen tartópilléreinek nevezte a falvak, városok, megyék önkormányzatait. "Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos azt is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen - hangsúlyozta.
Áder János azt írta: az Alkotmánybíróság (Ab) 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Ab döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását - szögezte le.
Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől - fogalmazott az államfő, megjegyezve: ezért - élve köztársasági elnöki jogkörével - a szerdán meghozott államfői határozatával 2014. október 12-ére tűzi ki az önkormányzati választások időpontját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
