Április 27-én, szombaton délelőtt megtelt a közösségi tér Rábatamásiban. Az önkormányzat és a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közös rendezvényén egy második világháborús eseményre emlékeztek. A község lakói mellett sokan érkeztek távolról, de legmesszebbről, az USA Wisconsin államában található Eau Claire városából Jane Field Lindblad, fia, menye és másfél éves unokája érkezett.

Az amerikai család azért utazott közel nyolcezer kilométert, mert Jane ezzel teljesítette apja végakaratát. Robert E. Field ugyanis 1944. április 23-án a község közelében ugrott ki a súlyos találatot kapó bombázóból. Ő szerencsésen földet ért, de barátja, Frank Coupe nem élte túl az ugrást. A bajtársai menekülésével törődő Coupe már későn próbált kiugrani a megsérült bombázógépből és a kb. ötven méternyi magasság nem volt elég ahhoz, hogy kinyíljon az ernyője.

A rendezvény bevezetőjében Szalay Balázs, a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának vezetője felidézte, hogy a világháború idején Magyarország a hitleri Németország szövetségese volt és 1941 decemberében hadiállapotba kerültünk az Egyesült Államokkal. Ez nem jelentette, hogy azonnal összecsapott volna a két állam hadereje. Az amerikai kongresszus csak 1942 júniusában jelentette be a „háborús viszony fennállását” Magyarországgal, melyet követően megkezdték az adatgyűjtést a katonailag indokolt, ezért bombázandó magyar célpontokról. 1943 őszére az amerikai légierő már feltérképezte a célokat (pl. olajipari objektumok, fegyvergyárak, repülőterek, pályaudvarok), de a támadások csak 1944. április 3-án kezdődtek Budapest bombázásával. Magyarország ellen az 1943. november 1-jén felállított 15. amerikai légi hadsereg (15th Army Air Force) teljesítette a legtöbb bevetést.

A rábaközi kutatók 2017 februárjában szerveztek először előadást a témában. Akkor Sarkady Sándor történész ismertette a Rábaközt érintő második világháborús légi eseményeket. Mivel a térségünk közel volt a gyakran támadott Bécshez, ezért a Rábaköz felett 1944-ben gyakoriak voltak az összecsapások. Amerikai bombázó zuhant le Bágyogszováton, Bősárkánynál, Kapuváron, Rábakecölben és Rábasebesen, egy vadászgép pedig Egyednél. A meginduló kutatás során Szalay Balázs felvette a kapcsolatot Robert E. Fielddel, aki lányán keresztül segítette az események rekonstruálását.

Field úr 1924. május 1-jén született Minneapolisban. 18 éves korában döntött úgy, hogy fegyverrel szolgálja a hazáját. 1942 őszétől rádiós, fedélzeti mérnök és lövész kiképzésben részesült. Nem volt zökkenőmentes a felkészülése, mert előbb sérvvel operálták, majd amikor visszatért a bázisra, skarlátos lett. Érdekesség, hogy gyógyulása idején tette le az érettségi vizsgáit. Ő volt az egyetlen, aki katonai egyenruhában volt a bizonyítványosztáson.

A bombázó személyzete 1943 szeptemberében állt össze. A kiképzés során egyikük, Bob Sciacqua Joe Bananas-nak („Banános Joe”) nevezte el B-24-es gépüket. 1944. január 12-én indultak el az Egyesült Államokból és Trinidad, Brazília, Szenegál, Marokkó érintésével január 18-án érkeztek meg Tunéziába. Itt, Uthina környékén az alakzatban történő repülést és a leszállásokat gyakorolták. Az olaszországi repülőterek elkészülte után áttelepültek Cerignola közelébe, ahol Stornara mellett volt a repülőterük. Február 14-én volt az első bevetésük, amikor az olasz Grottaferrata városát támadták.

Banános Joe és legénysége 1944. április 23-án a tizenkilencedik bevetésére indult. Azon a vasárnap a Bécstől délre fekvő Bad Vöslau repülőterét és gyárait támadták volna, de köteléküket a cél elérése előtt, Kapuvár térségében mintegy 6500 méter magasságban támadás érte. Banános Joe is több találatot kapott, darabok szakadtak le a repülőről. Később Field úgy emlékezett, hogy egy olyan rés is volt a gépen, amelyen egy autó is átfért volna.

A súlyosan megsérült bombázó azonnal elkezdett zuhanni és távolodni az alakzattól. Egy találat rövidre zárta az elektromos rendszert, ami aktiválta a riasztót, így a tízfős személyzet hat tagja azelőtt kiugrott, mielőtt James Gardner pilóta jelezhette volna, hogy meg tudja menteni a gépet. Ugrás előtt, saját biztonságukkal nem törődve, Field és Coupe még kiszabadították a géppuskatoronyba szorult társukat. Mire végeztek a mentéssel, a gép már olyan alacsonyan repült, hogy látszottak a templomtornyok. Field ernyője éppen hogy csak kinyílt, de Franké egyáltalán nem. Neki sikerült a földet érés, de barátja szörnyet halt.

Amikor Field Rábatamásinál, illetve társai Farádnál földet értek, mérges civilek vették őket körül. Nem lehet csodálkozni a lakosság ellenséges viselkedésén, hiszen néhány nappal korábban, április 13-án bombázták Győrt, mely során 564 személy vesztette életét. A korabeli sajtó hamis hírek terjesztésével is hergelt a szövetségesek ellen, többek között azzal vádolva őket, hogy robbanó játékokat és tollakat dobnak le a bombák mellett.

Érdekesség, hogy a sérült bombázó végül nem zuhant le Magyarországon, hanem az Adriai-tengerbe csapódott. A gépen maradt négy fő túlélte a bevetést, és egy másik repülőn harcoltak tovább. A legénység még élő tagjai 1986-ban találkoztak újra. Field ekkor tudta meg, hogy mi történt a géppel és a többiekkel.

A kiugrott, és életben maradt öt amerikai katonával a kiérkező csornai csendőrök nem bántak kesztyűs kézzel. A csornai tűzoltók autóján szállították be őket Csornára. Field-ben volt félelem, és a barátja halála is megviselte, de a kiképzés során arra utasították, hogy a nevén, rangján és katonai azonosítószámán kívül semmi más információt ne adjon ki az ellenségnek. Az éjszakát Csornán töltötte, de megpróbáltatásai folytatódtak. Cellájában egész éjjel égett a lámpa, s több férfi ment be hozzá, akik Rooseveltet, Churchillt gyalázták és megvetésüket kifejezve a földre köptek. A pszichikai hadviselés részeként az egész éjjelen át tartó szidalmazás mellett sortűz általi halállal is megfenyegették.

Másnap reggel várta a kivégzőosztagot, de meglepetésére Győrbe szállították. Itt egy éjszakát töltött, és végre ellátást is kapott, kolbásszal, kenyérrel és pálinkával kínálták. Győrből Budapestre került, ahonnan május közepén átszállították a híres Stalag Luft III hadifogolytáborba Saganba. Ma a lengyelországi Zagan területén található táborban történt események alapján készült A nagy szökés című film.

1945. január végén a közeledő szovjetek miatt az egész tábort kiürítették. Metsző hidegben meneteltek, majd olyan túlzsúfolt tehervagonokban utaztak, ahol csak állni tudtak és abban reménykedtek, hogy a vonatot nem éri bombatalálat. Field a háború végét a dél-bajorországi Moosburgban élte meg. Itt működött Németország második legnagyobb hadifogolytábora. Emlékei szerint a tábor tele volt mindenféle bogárral. Szenvedett a bolhacsípésektől. Az éhezés miatt sokszor ennivalóról álmodott. A kapott étel undorító volt: kenyér, amiben sejtése szerint fűrészpor volt és romlott, szétfolyt Limburger sajt. „A Vöröskeresztes csomagok tartották bennünk a lelket.” – mondta, hozzátéve, hogy a németek lyukakat ütöttek a konzervekbe, hogy az hamar megromoljon, így akarták elejét venni a szökési kísérleteknek. Érdekesség, hogy az őrök által kilyukasztott konzervdobozokon a foglyok vajjal “betömték” a lyukat, így hetekre ki tudták tolni az étel fogyaszthatóságát.

1945. április 29-én amerikai csapatok rövid harc után felszabadították a tábort. A nyolcvanezer kiszabadított fogoly között Field is ott volt. A huszadik születésnapja előtt egy héttel esett hadifogságba, de a huszonegyedik születésnapját már szabad emberként ünnepelhette. Úgy érezte, hogy Istennek biztos voltak vele tervei, amiért túlélte. A háború után leszerelt, majd Eau Claire város épület- és fűtési ellenőre volt egészen 1987-es nyugdíjazásáig.

A rendezvényen az Osliban élő Bernád Dénes repüléstörténeti kutató és szakíró ismertette a repülő utolsó bevetésének körülményeit. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a bombázót az alakzatból kilövő Luftwaffe vadászpilóta, minden bizonnyal a 9./Jagdgeschwader 27 tagja, a bécsi születésű Dr. Peter Werfft-Wessely (1904-1970) hadnagy volt. A német pilóta nagyon rutinosnak számított, hiszen harcolt az angliai csatában és Észak-Afrikában is. A háború végére 26 légi győzelmet jegyeztek fel a neve mellé. Bernád Dénes , Jane felé fordulva, ezekkel a szavakkal fejezte be előadását: „Kedves Édesapja, Robert ’Bob’ Field Úr néhány nap múlva lenne 100 éves. Legyen ez a rövid előadásom megemlékezés számára és mindazoknak, akik a szörnyű világháborúban harcoltak, mindkét oldalon”.

Az előadás után egy részletet tekintettek meg A levegő urai (Masters of the Air) című háborús sorozatból. A légiharcot bemutató jelenet alapján mindenki elképzelhette, hogy milyen körülmények között harcoltak a bombázók és a vadászgépek.

Ezután következett a rendezvény egyik legjobban várt része. Jane Field Lindblad beszélt apjáról és kapcsolatukról. Először a családi életüket mutatta be, majd fokozatosan rátért arra, hogy mennyire megdöbbent, amikor 1999-ben megismerte apja háborús megpróbáltatásait. Ettől kezdve segítette a veteránokat, de a teljes igazságot csak 2017-ben tudta meg, amikor Magyarországról levelet kaptak, benne a megyei napilap 2017. június 17-i számában megjelent cikkel („Ma is él a légi csata túlélője”). Ebben az akkor 82 éves Varga Gyula ácsmester számolt be szemtanúként az eseményekről. Az akkor 93 esztendős Field úr zokogva mondta el lányának, hogy mi is történt 1944. április 23-án délután Rábatamási határában. Field úr egy életen át hordozta magában a fájdalmat, amit a barátja elvesztése jelentett. Sok minden ekkor lett érthető lánya számára is. Apja ekkor már egy veteránotthon lakója volt, ahol büszkén mutatta a cikket. Örült, hogy emlékeznek barátjára és rá is. Hamarosan tollba mondta az emlékeit, mely 2018. január 10-én jelent meg („Így emlékezik a túlélő a légi csatára”). Ekkor fogalmazta meg azt is, hogy a szabadság olyan cél, amiért érdemes küzdeni: „Nem tudod, mi a szabadság, amíg el nem veszíted.”- írta a csornai kutatónak. Még örülhetett annak is, hogy a 2018. december 31-i megyei lapban is megjelent a fotója. Field úr 2019. szeptember 9-én hunyt el.

Jane ezzel fejezte be megindító emlékezését: „Nagyon köszönöm a kivételes vendégszeretetet, kedvességet és melegséget mindenkinek, aki ma itt van. Nagyon áldottak vagyunk, hogy itt lehetünk, és megoszthatjuk ezt az élményt mindenkivel.” Jane mondatait Zlatzky Márton és Rita Crook fordította.

Sarkady Sándor, a második világháború országosan jegyzett kutatója a Légi események Sopron vármegyében című kötetét ajándékozta a hölgynek. A történész 2019-ben megjelent munkájában ismertette a bombázó aznapi bevetését, név szerint is említve Robert E. Fieldet.

Jane ezután bemutatta a magával hozott képeket és apja veterán emlékeit. Az értékes gyűjtemény legszebb darabjai a kitüntetések és érdemérmek voltak.

A felmerülő kérdések megválaszolása után Szalay Balázs képekkel illusztrálva mutatta be a bombázó és a személyzet sorsát. Felolvasta a Rábatamási gyökerekkel rendelkező Várhelyi Imre visszaemlékezését. Az USA-ban élő pszichológus 14 éves volt az események idején. Az eset idején Jászai László is a községben tartózkodott. Az egykori levente körzetparancsnok másfél évvel később, 1945. október 8-án így idézte fel a történteket: „Egy áprilisi vasárnap, délután két órakor Rábatamásiban erős motorzúgásra lettünk figyelmesek. Csorna felől egy amerikai bombázógép kb. 100 méter magasságban húzott el az út mellett. A bombázót egy német vadász erősen tűz alatt tartotta. A gépből még Farád felett hárman [pontosabban öten] kiugrottak, és szerencsésen földet értek. A negyedik amerikai a gép oldalát fogva lógott a levegőben. Amikor a gép elérte a község kápolnáját, a szemtanúk azt látták, hogy a kapaszkodó katona elengedte a gép oldalát, majd lezuhant a vetésbe. A helyszínre érkezéskor már katonák tartották távol a civileket a holttesttől. A jelenlévők szerint, bár az ejtőernyője kinyílt, de a test addigra a földbe csapódott. A halottat szekérrel Csornára szállították. Elszállítása előtt a községi elöljáróság átvizsgálta zsebeit. Megtalálták személyazonosságát igazoló két db. plakettjét és két darab gyűrűjét. A pilóta felszerelését (ejtőernyő, ugrócsizma, légzőkészülék, pilótasapka, két db. gyűrű) Mészáros Antal százados, járási katonai parancsnok átadta a csendőrőrsparancsnoknak. A holttestet századosom parancsára a Margit közkórházba szállítottam. A főbírói hivatalban felvették a nevezett személyadatait. Emlékezetem szerint a neve Coupe Ferenc volt, aki Chicagoban született, római katolikus vallású. Temetéséről bajtársat megillető módon gondoskodtam.”

A levegő urai című film egy másik részletének a megtekintése után a jelenlévők megtekinthették és fotózhatták a közszemlére tett tárgyakat, dokumentumokat, beszélgethettek a vendégekkel, miközben a Field család 1940 körül készült házivideója ment a kivetítőn.

A szünetben már sokan megcsodálták a győri Szilbek Béla gyűjteményének becses darabjait. A kutató ismertette a ’Liberator’-nak, azaz „felszabadító”-nak is nevezett B-24-es bombázó működését. A győri gyűjtő néhány olyan alkatrészt is bemutatott, melyeket a roncskutatás során talált.

Ezzel az előadással véget ért a benti program. A társulat vezetője megköszönte a polgármester úr és az önkormányzat segítségét, majd a rendezvény közreműködői Ángyán Csilla népi iparművész erre az alkalomra készített plakettjét kapták ajándékul.

A rendezvény ezután a Szent Vendel kápolna közelében folytatódott. Amíg Jane interjút adott egy országos televíziónak, addig meghallgatták a repülő egyik tagjának levelét, melyet a háború után írt az itt elhunyt Coupe édesanyjának vigasztalására. A levél felolvasása után egy megrázó jelenet tanúi lehettek a jelenlévők. A 89 éves Varga Gyula bácsi megmutatta Jane-nek, hol ért földet az édesapja és hol halt meg Frank Coupe. Gyula bácsi emlékeit unokája, Márczis Eszter tolmácsolta a családnak. "A katona nagyon fiatal volt és végig sírt, úgy emlékszem, mielőtt elindultak vele, megsimogattam őt. A halott katonát csak messziről láttuk, nem engedtek a közelébe"- idézte Gyula bácsi. Jane zokogva borult a nyakába.

Végül Robert E. Field utolsó kívánsága is teljesült: lánya saját kezével helyezte el hamvait a rábatamási határban. Ott, ahol az őt megmentő barátja, Frank Coupe meghalt 1944. április 23-án. A közös ima után autókkal elmentek a farádi körforgalom közelébe, ahol Field úr ért földet. Apja hamvainak egy másik részét itt helyezte el a lánya. Megható jelenet volt, amikor apja mundérjában, azon a helyen helyezte el néhány virágszirom alatt a hamvakat, ahol 80 éve apja szerencsésen földet ért. A rábatamási emlékezés utolsó mozzanataként megálltak a Szent Vendel kápolnánál, ahol 1944-ben az a csornai tűzoltóautó állt, amelyre felkényszerítették a hadifogságba került amerikai katonákat. A hazainduló család még a Rábatamási táblánál készített egy közös képet.

Csornára érve az első útjuk a Szent Antal temetőbe vezetett, ahol megtekintették a csornai csata emlékhelyeit és a díszpolgárok sírjait is. Elismeréssel tekintettek a XVIII. századi kápolnára és az 1799-ben emelt anyakeresztre, mert Wisconsin állam csak 1848-ban jött létre. A temetőfal mellett Szalay Balázs megmutatta nekik Lőrincz Mátyás vadászpilóta síremlékét, aki szintén 1944-ben hunyt el, miközben éppen az amerikai bombázókkal szemben védte a magyar légteret. A kutató szerint ennek a közelében temethették el Coupe-t is, akit a háború után az amerikaiak exhumáltak, és 1948-ban temették el Attleboro városában, Massachusetts államban.

A temetőből átsétáltak a felújított járásbírósághoz is, amely mögött annak idején állt a fogda, ahol egy éjszakát a kivégzésre számító Field is eltöltött. Még az is érdekelte őket, hogy 1944-ben hol volt a tűzoltószertár, ahonnan az autó elindult a rábatamási kápolnánál összegyűjtött foglyokért. Rácsodálkoztak az ágyúgolyós házra és a Rubik-kockára, amit ismertek, de nem tudták, hogy magyar a feltalálója. A premontrei rendház előtt elhaladva megemlékeztek az 1919-es kivégzésekről, de azt is megtudták, hogy az 1950-ben innen elmenekült szerzetesek Kaliforniában alapítottak apátságot. Mivel az evangélikus vallású Robert E. Field annak idején a zsidóüldözéseket hallva jelentkezett a hadseregbe, a csornai tanár megmutatta nekik a zsidó temetőt és a deportálásokra emlékeztető táblát a vasútállomáson.