Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2016. Április 20. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: Könyvtár Kapuvár

Rímfaragó gyerekek

Rímfaragó gyerekek

Költészet napja

Minden évben április 11-én József Attila születésnapjára emlékezve ünneplik a költészet napját. E jeles alkalomból könyvtáruk „Verselhetek” címmel tartott foglalkozást alsós kisdiákoknak. A délelőtt folyamán a tanulók megismerkedhettek a kortárs és klasszikus költők verseivel játékos formában. A gyerekek először a költészet napjáról beszélgettek, illetve arról, hogy ki milyen verset ismer, lehetőségük nyílt a versek elszavalására is.

Majd ezt követően versfelismerésben próbálhatták ki magukat a gyerkőcök. Lackfi János: Apám kakasa című könyvének segítségével. A feladat során ismert magyar költők, mint például Weöres S ándor átírt verseiből kellett kitalálni annak eredetijét.

Aztán a gyerekek kiválasztottak egy verset, amelyet megtanultak, elszavaltak, s illusztrációt készítettek hozzá.

Végül zárásként, a rímekről volt szó, s a nebulók 4-5 fős csoportokat alkotva, maguk fabrikáltak verseket, s adták elő társaiknak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 08. 16:00, kedd | Helyi

Lomtalanítás Jobaházán

Felhívás

2025. Július 08. 13:00, kedd | Helyi

A csornai férfi a háza melléképületében termesztette a drogot

A rendőrök lezárták a nyomozást.

2025. Július 08. 09:00, kedd | Helyi

Beszélgetés Lakner Zoltánnal Kapuváron

Beszélgessünk másképp a politikáról!

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Helyi

Kigyulladt egy személyautó az M85-ös autóúton

A 27. héten történt.