Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2017. November 28. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Sértettek jelentkezését várja a rendőrség

Sértettek jelentkezését várja a rendőrség

Jelentkezzen, akinek a győri kórház parkolójában vagy annak közelében törték fel a kocsiját!

A Győri Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást több gyanúsítottal szemben. Az egyik elkövető kihallgatásakor elmondta, hogy 2017. szeptember közepén a győri kórház parkolójában társaival több autót kinyitottak, majd azokból kerékkulcsokat és emelőket loptak el. Helyszíni kihallgatásakor elmondta azt is, hogy a győri kórházzal szemben lévő raktárépület előtt parkolt egy kamion, amiből szintén elloptak 2 darab akkumulátort.

A rendőrség kéri, hogy akinek a sérelmére a fenti bűncselekményeket elkövették, vagy az esetekkel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 16:00, szerda | Helyi

Barbacson már várják a tavaszt

Jelmezes felvonulás, kiszebáb égetés

2026. Február 04. 13:00, szerda | Helyi

A szociális szolgáltató központot fejlesztik Kapuváron

250 milliós támogatás az Európai Uniótól.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Helyi

Beledi disznóvágáson a Partizánon stábja

2026-ban vajon ez lesz-e a legfideszesebb körzet?

2026. Február 03. 16:00, kedd | Helyi

Vigyázzunk jobban egymásra az utakon!

Rendőrségi felhívás