Magyarországon a XIX. század második felére tehető a szervezett tűzvédelem alakulása. Előtte a középkori építészet tűzveszélyessége, a fa, nád építőanyagok nagyfokú alkalmazása, a vízhiány, s nem egyszer a szervezetlenség tette földönfutóvá nem egy tűzvész alkalmából elődeinket. Nagy segítséget jelentettek a mindenkori önkéntes tűzoltók, majd később a hivatásos tűzoltóságok megalakulása.

Az egykori Sopron vármegyében Sopron után elsőként Kapuváron ismerték fel annak elodázhatatlan szükségességét, hogy az oly gyakran felröppenő „vörös kakas” ellen szervezetten és tervszerűen lehet és kell védekezni.

A város történetéből már korábbról is ismert néhány igen nagy tűzeset: A mezőváros életében legemlékezetesebb az 1843-as nagy tűzvész. A Major utca (jelenleg Damjanich utca) egyik házában ütött ki a tűz, átterjedt a szomszédos házakra, s rövid idő alatt romokban állott az egész város. Porrá égett minden, a vár is, a templom is. S mivel hívő nép volt a kapuvári, Flórián napját fogadott ünneppé nyilvánították, s megszaporodott a Flóriánra kereszteltek száma is. Nem sok idő múlott el a legközelebbi tűzveszedelemig. A „Hölgyfutár” 1863. szeptember 22-i számában olvashatjuk: Kapuváron 15-én tűz volt. Néhány óra alatt 176 ház égett le.

Nem csoda tehát, hogy a kapuváriak most már tüsténkedtek mielőbb megszervezni tűzoltóságukat, hisz szörnyű csapások sora terelte efelé őket. Talán ennek is betudható, hogy 1874-ben, a vármegyében a székhelyváros Sopron után legkorábban Kapuváron alakult meg az önkéntes egyesület. A megalakulás körülményei, az alapítók nevei nem ismertek, mert sajnos iratok erről nem maradtak fenn. Csupán az időpont ismert, az egyesület zászlajára is ezt az évszámot hímezték. A század utolsó évtizedében szólnak a hírek ismét róluk, amikor parancsnokuk a község akkori jegyzője Guzmics Gusztáv lett. Miután egy 1880-as belügyminiszteri rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen tűzoltóeszközökkel kell rendelkeznie az egyes egyesületeknek, megindul a vármegyei rendeletalkotás. Guzmics már 1894-ben kérvénnyel fordul a tűzoltók nevében a községi elöljárókhoz, hisz tarthatatlannak érzi, hogy az önkéntesek saját ruhájukban oltják a tüzeket. Rövidesen már megfelelő, szabványos eszközökkel, egyre nagyobb létszámmal, egyenruhában viaskodtak a vörös kakassal a kapuvári tűzoltók, sőt szertárként a templom tövében álló kis épület is rendelkezésükre állt.

Bővebben Dr. Faragó Sándor összegyűjtött és alább közölt írásából tájékozódhat az érdeklődő, amely a „100 év a tűzoltás szolgálatában Kapuvárott 1874-1974" címet viseli.