Ma már az Y és Z generációból szinte senki, de az X generációból is csak elvétve tudják néhányan, ki az a Hacki Tamás. Pedig egy időben valóságos sztár volt Magyarországon. Sajátos technikájú fütyülésével nem csak az első Ki mit tud?-ot nyerte meg 1962-ben, hanem bejárta az ország és világ koncerttermeit, számos lemezt, tévé- és rádiófelvételt készített, hatalmas rajongótábora volt. A zenei karrierje mellett neves fül-orr-gégész professzor lett, sokáig Németországban gyógyított és tanított, egyre ritkábban lépett fel, és bár időnként hazajárt, igazából csak nyugdíjazása után költözött vissza Budapestre.

Itthon ma is több helyen rendel és tanít, sőt az akadémia tagja lett. Az idei Hang Világnapja egyik rendezvényén pedig igen aggasztó képet vizionált a mai gyerekek halláskárosodásáról.

Mintegy tizenöt év budapesti kórházi gyakorlat után 1983-84-ben Németországban volt vendégorvos, foniátriai klinikákon. 1986-ban pedig már munkavállalóként először Hannoverbe került, és miután ott hablilitált, Regensburgban már professzorként, az egyetemi klinikán dolgozott, továbbá foniátriai rehabilitációs osztályt, illetve logopédiai tanintézet alapított. Ezek a területek, mint mondja, egyre fontosabbá válnak. (Szerkesztői megjegyzés: Érdekesség, hogy egy Sinzing-Csorna testvérvárosi találkozóra meghívták őt a német vendéglátók a Sinzinggel szomszédos Regensburgból, így néhányunknak a csornai delegációból sikerült egy kellemes beszélgetést folytatnunk vele.)

Az utóbbi időben pedig a gyerekek halláskárosodása ellen is próbál küzdeni.

„A felnőttek esetén a munkavédelmi előírásokban van hallásvédelem, van bizonyos hangerőig környezeti szabályozás, de szabadidős szabályozás egyáltalán nincs. Persze ők a koncerteken vagy a fejhallgatókkal úgy károsítják magukat, ahogy akarják, erre nem nagyon lehet hatni. Ám jelenleg a gyerekek hallásvédelmét sem szabályozza semmi Magyarországon. Pedig túl hangosak a mozik, a koncertek, az egyéb zenés rendezvények.”

A probléma súlyos, ugyanis visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős rendezvények, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása a személyes zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb fogyatékosság a világon.

Sokat hallani arról, hogy mire felnőnek, a gyerekeink szeme mennyire elromolhat a sok képernyőhasználattól, de a halláskárosodásról sokkal kevesebb szó esik.

Pedig a zajártalom okozta halláskárosodás egy életen át kíséri az embert, sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható, legfeljebb részlegesen kompenzálható hallókészülék segítségével.

„Az biztos, hogy a szemüveggyártók és a hallókészülékek gyártóira aranykor vár” – mondja keserűen nevetve Hacki Tamás.

Ők mindenesetre egy tudományos együttműködés keretében – amelyben részt vesz az MTA Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága (MTA AOÁB), az Optikai Akusztikai Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI), a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület (NGYSZME) és a Műszaki Egyetem is – kidolgoztak egy törvénytervezetet, ami már a parlament különböző bizottságai előtt van.

„Azt javasoljuk, hogy a gyerekeknek szóló rendezvényeket kategorizáljuk be a zajártalmi kockázatuk alapján, és ezt különböző színekkel jelenítsük meg. A kategóriákat a hangerő mértéke és az adott esemény időtartama (mert ez is nagyon fontos a halláskárosodásban) szerint állítottuk össze. Az egyes ajánlott kategóriahatárok az életkor függvényében is változhatnak, a kisebb gyerekeknél ugyanis fokozottan kell vigyázni a hallószervekre. Bizonyos fokig hozzászólnánk a fejhallgatók használatához is, de ott a gyártó elvileg kötelezve van arra, hogy bizonyos hangerőnél többet ne adjanak ki a termékei. Persze a legtöbbnél nincs időlimit, pedig az is fontos lenne, hiszen, ha egy gyerek nem is a leghangosabban, de egész nap hallgat zenét, az ugyanolyan veszélyes.”

Úgy véli, sürgősen lépni kell, mert súlyos halláskárosult lehet pár év múlva a fél ország.

További részletek a HVG cikkében

Fotó: Reviczky Zsolt