Városlista
2025. október 23, csütörtök - Gyöngyi

Hírek

2011. December 26. 16:53, hétfő | Helyi
Forrás: saját forrás

Szanyi pásztorjáték

Szanyi pásztorjáték

Szanyban elképzelhetetlen a karácsony pásztorjáték nélkül. Immár sok évtized óta telik meg zsúfolásig a háromtornyú templom december 24-én délután 3 órakor, hogy a hívek (és köztük természetesen elsősorban gyermekek) százai tekintsék meg az általános iskola tanulóinak előadásában Jézus születésének megragadóan szép történetét, amely az angyali üdvözlettől a napkeleti bölcsek hódolatáig idézi fel a misztikus eseményeket.

Így volt ez az idei évben is. Madarász Afrodité tanárnő szervezésében és rendezésében három tucatnál is több gyermek személyesítette meg az angyalokat és a pásztorokat, Szűz Máriát, Szent Józsefet, Erzsébetet, a három bölcset, Augustus császárt és Heródest. A pásztorjátékot a nagyszülők és szülők körében a legkisebbek is megcsodálták az ünnepi díszbe öltöztetett ódon falak között. Az egyik mellékoltár karácsonyi témájú freskója alatt ekkor nyílik először alkalom a templomi betlehem megtekintésére is. Az előadás után a távozó gyermekek mindegyike ajándékcsomagot kapott a Máltai Szeretetszolgálat Szanyi Csoportja szervezőmunkájának és persze a helyi szervezetek, vállalkozók és hívek adakozó kedvének köszönhetően. A pásztorjátékra kíváncsiak a templomtéren immár negyedik éve felállított életnagyságú betlehemi istálló megtekintése után tértek haza otthonaikba, hogy aztán oda is eljöjjön a Kisjézus.
Mint minden évben, az idén is megismételték a pásztorjátékot éjjel 11 órai kezdettel, közvetlenül az éjféli mise előtt.

Szöveg: Magyar Zoltán

Címkék: karácsony, szany

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 23. 16:00, csütörtök | Helyi

A vérellátás nem megy szünetre!

RedSaturday országos véradónap – október 25.

2025. Október 23. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - heti állásajánlatok

Találj magadnak új munkahelyet!

2025. Október 22. 16:00, szerda | Helyi

Megújult Garta központja

Köszönet az önkénteseknek.

2025. Október 22. 13:00, szerda | Helyi

Készen áll egy varázslatos esti sétára a fények birodalmában?

A fények Versailles-a