A magyarországi tanárok immár több mint egy éve, 2022. január 31. óta küzdenek, akcióznak a helyzetük, és a közoktatás helyzetének javításért: érdemi bérrendezést és jobb munkakörülményeket szeretnének.

A tiltakozók ősszel kilenc pontban fogalmazták meg a követeléseiket:

1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A követeléseiket azonban eddig még nem hallotta meg a kormány, viszont bosszúból már több pedagógust is kirúgtak a munkahelyéről. Mivel nagy a tanárhiány, ezért egy csütörtök este váratlanul megjelent egy kormányrendelet, ami szerint ha a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus „szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét”, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig, azaz augusztus elsejéig van módja kirúgni őt. Vagyis a tanár feje fölött a tanév végéig Damoklész kardjaként lebeg a bizonytalanság, az elbocsátás lehetősége.

"Időközben kiderült a lényeg: a tanszabadság visszavonása, a verseny megszüntetése, az értékrendi sokszínűség felszámolása. A hírhedt KLIK mellett immár 60 darab tankerületi központ végzi az iskolák működési mozzanatainak aprólékos szervezését és ellenőrzését. Amellett, hogy ez a vízfej teljesen fölösleges, hozzáadott értéke negatív, roppant lassú és nagyon sokba kerül, legnagyobb kára a tanszabadság megszüntetése, a pedagógusok folyamatos zaklatása, megfélemlítése. Az a tény, hogy az oktatás kormányzati irányítása a belügyi tárcához került, jól jelzi, hogy a csőcselék kultúráját terjesztő önkényuralom rendészeti kérdésnek tekinti a közoktatást."- írta Bokros Lajos az Élet és Irodalomban.

Ez a harc nem a fizetésről szól. A rendszer, amit magyar köznevelésnek hívunk, nem szolgálja a diákok, a szülők vagy a tanárok érdekét. Ezért van az, hogy a tanárok követelései mellé egyre több diák és szülő is odaáll, részt vesz a tiltakozó akciókban. A diákok önálló akciókat is szerveztek már.
Győr-Moson-Sopron megyében Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron szerveztek tiltakozó akciókat.

A Facebook-on létrehozták a Miután felmondtam oldalt, ahol olvashatók pályaelhagyó pedagógusok történetei, nem csak pedagógusoknak.

Végül egy olyan pedagógus Facebook bejegyzését olvashatják, aki maga döntött úgy, hogy felmond.

A mai napon – 23 év tanítás után – beadtam a lemondásomat. Az elmúlt időszak történéseinek egyenes következménye ez a döntés. A kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig „büntethetővé” tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp. Ezek egyértelművé tették számomra, hogy az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből, amelyet a saját és diákjaink méltóságáért, az oktatásban szükséges, az emberséget és az eredményességet célzó intézkedésekért folytatunk. Úgy gondolom, „rendszeren belül” már semmit nem tudok tenni ezért az ügyért, „kívülről” viszont talán még tudok. Nem adom fel könnyen a számomra fontos dolgokat, nem mondok le könnyen a számomra fontos emberekről, ügyekről. De eljött az a pont, amikor azzal szembesültem, mindent megtettem, amit rendszeren belül lehet. Az ügy közös, és ebbe bele kell férnie, hogy én úgy érezzem, a jelenlegi helyzetemben „elmentem a falig”, azaz iskolán belül a cselekvési lehetőségek határáig. Ha közös az ügy, kell, hogy legyenek sokan, akik – ha eddig nem is tették – intézményen belül vagy onnan kilépve kezdenek cselekedni. Számomra ezt jelenti az összefogás és a szolidaritás.
Nincs új munkahelyem, B tervem nem született, és amíg „benn” vagyok, nem is fog, mert lefoglal az, amit szeretek, amit szerettem csinálni: a tanítás. De egy ideje ezt már lehetetlennek érzem: „leadni az anyagot” lehet, de tanítani, nevelni, példát mutatni a diákoknak ilyen körülmények között nem tudok, mert ehhez szükségem van az önbecsülésemre is. A lemondásom feltételei alapján – várhatóan – március közepéig dolgozom még, ezalatt lehetőségem van lezárni a dolgaimat, elrendezni mindent, leginkább azokkal, akiknek ezzel igazán tartozom: a diákjaimmal. A döntésemben megnyugodtam, mert azt gondolom, a tanítás leginkább példaadás, és most már azt a példát tudom mutatni, amelyet a legfontosabbnak tartok: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne tűrj csendben, hanem állj fel, menj el onnan.
Köszönöm a sok támogatást, amit az utóbbi időben kaptunk a diákoktól, a szülőktől és ismeretlenektől. Remélem, megtalálom a módját, hogyan tudom mindezt meghálálni. Mert a CSEND NEM REND!