Hírek
2015. Szeptember 21. 06:55, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Terrorizmus gyanújába került egy menedékkérő Németországban

Németországban nyomozás kezdődött egy szíriai menedékkérő ellen, mert felmerült, hogy harcolhatott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet oldalán - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A beszámoló szerint a szíriai férfi néhány hete arról beszélt lakótársainak egy Brandenburg tartományi befogadóállomáson, hogy az IÁ tagjaként részt vett fegyveres összecsapásokban. A lakótársak által titokban, mobiltelefonnal rögzített kijelentései szerint embert is ölt.
A nyomozást a felvétel alapján indította el a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) az ország belső és külső biztonságát különösen érintő ügyekben illetékes szövetségi ügyészség megbízásából - írta a Welt am Sonntag.
Thomas de Maiziere belügyminiszter egy vasárnap esti televíziós interjúban elmondta, hogy az eset három hete történt. Kiemelte, hogy a határellenőrzés ideiglenes visszaállítására nemcsak azért volt szükség, hogy a hatóságok és az önkéntesek lélegzetvételnyi szünethez jussanak a menekültek áradatának fogadásában, hanem biztonsági okokból is.
A hatóságok értesülései alapján világos, hogy "nem csak szentek jönnek hozzánk", ezért sürgősen vissza kellett állítani a határok ellenőrzését, mert "tudni akarjuk, hogy ki lép be az országba" - mondta Thomas de Maziere.
Elmondta, hogy a biztonsági szervek "nagyon éberen" figyelik a folyamatokat, számos és "sokféle" értesülésük, információjuk van, és ezeket mind ellenőrzik. Rámutatott: a menekültügyi eljárásokat azért sem lehet nagyon jelentősen felgyorsítani, mert "meg kell néznünk, hogy egy szíriai vajon valóban szíriai-e", és azt is ellenőrizni kell, hogy harcolt-e az IÁ vagy más terrorista szervezet oldalán.
A Welt am Sonntag biztonsági forrásokból úgy tudja, továbbra sincs arra utaló jel, hogy szervezetten terroristákat próbálnának bejuttatni Németországba a menedékkérők között. A hatóságok az utóbbi hónapokban számos értesülésnek utánajártak, de nem rögzítettek ilyesmire utaló tényt.
Egyebek között vizsgálat alá vették az állítólagos szíriai és iraki terroristákat bemutató fényképalbumokat, amelyek a közösségi médiában tűntek fel. Megállapították, hogy hamisított, emberek lejáratására szolgáló felvételekről, illetve olyan képekről van szó, amelyekhez téves információkat fűztek terjesztőik.
Az IÁ "helyben", a közel-keleti térségben igyekszik felépíteni államát, Németországban pedig "van elég híve, akik merényleteket követhetnek el", úgyhogy ebből a célból nem muszáj embereket becsempészni az országba - fogalmazott a lap egyik forrása.
Eddig egy feltételezett terroristák vettek őrizetbe menedékkérőket befogadó intézményekben. Az eset augusztus elején történt, az illető a gyanú szerint az IÁ híve és harcosokat akart toborozni a menedékkérők között. Ugyanakkor nem a balkáni vagy a Földközi-tengeri migrációs útvonalon érkezett Németországba, hanem Spanyolországból, és spanyol elfogatóparancs alapján vették őrizetbe.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 30. 07:32, kedd | Külföld
Megsérültem - Kiabálja egy magyar katona - Ijesztő videó Koszovóból
2023. Május 30. 06:00, kedd | Külföld
Cseh vezérkari főnök: lehetséges az Oroszország és a NATO közti háború
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne - jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke.
2023. Május 29. 12:54, hétfő | Külföld
Török választások - Manfred Weber: véget kell vetni a török EU-csatlakozási folyamatnak
Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint.