Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2021. Július 02. 08:45, péntek | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti

Több mint hatszáz hajó részvételére számítanak az idei Kékszalagon

Több mint hatszáz hajó részvételére számítanak az idei Kékszalagon

Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít július 22-én 9 órakor a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ).

Az első alkalommal 1934-ben, majd 2001-től megszakítás nélkül megtartott tradicionális Balaton-kerülő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott.

Gerendy Zoltán, az MVSZ elnöke kiemelte: az idei esztendőben is a vitorlázás ünnepe lesz a Kékszalag, amire nemcsak a versenyzők készülnek, hanem a szövetség is.

"A háttérben nagyon sokan dolgoznak azért, hogy sikeres legyen a lebonyolítás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint ötszáz hajóról beszélünk, ami közel háromezer vitorlázót jelent, ennyi hajó egyidejű jelenléte a tavon már önmagában is rendkívül nagy esemény, különösen ha versenyeznek egymással" - közölte.

A névadó főszponzor képviseletében Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta: a pandémia új kihívások elé állította őket is, de egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy továbbra is névadó támogatók lesznek, immár egymást követően harmadszor.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hangsúlyozta: változatlanul kiemelten kezelik a versenyzők és versenyrendezők egészségének megőrzését, ezért számos ezzel kapcsolatos óvintézkedést vezettek be. Hozzátette: idén 24 kategóriában hirdetnek győztest, a nevezésre ezúttal is az Anna Grand Hotelben kerül sor július 21-én, amely nap különlegessége lesz, hogy 17 órától a balatonfüredi Vitorlás tér lesz a házigazdája az első magyar E-Sailing bajnokság fináléjának.



Tavaly - amikor 27 hajóosztályban 535 hajó nevezett - a Vándor Róbert kormányozta RSM 2 katamarán nyert, a győztes legénység közel 18 órát töltött a vízen, hiszen a szél nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz. A címvédő csapat vezetőjeként Kalocsai Zsolt elmondta: nehéz versenyre számít, amelyben a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is kiélezett csatát kell majd vívni a győzelemért a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben. Hozzátette: rengeteget edzettek, és szeretnék megvédeni címüket, ebben reálisan három-négy potenciális riválisra számít.

Liptay Gabriella, a KPMG fair play-díjat alapító KPMG Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója elmondta: idén először KPMG fair play-különdíjban részesítik azt a versenyzőt, hajót, csapatot, amely a fair play szellemében tesz kiemelkedőt a verseny ideje alatt.

A résztvevőknek negyvennyolc órája van a Kékszalag távjának teljesítésére, a viadalt ezúttal is élőben közvetíti az M4 Sport, míg a versenyen új nyomkövetési rendszer mutatkozik be. Utóbbi az első olyan technikai megoldás, amely összeköttetésben áll az MVSZ versenyadminisztrációs rendszerével is, valamint képes valós idejű adatátadásra külső rendszerek felé.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.