Hírek
2014. Május 12. 10:31, hétfő |
Életmód
Forrás: InfoVáros
Több mint kétezer-ötszázan futottak az Európa-napon
10 év – 10 km elnevezésű futással rajtolt ma az Európa-nap az Erzsébet téren. Több mint 2500 futó indult el a versenyen, amellyel Magyarország 10 éves európai uniós tagságát ünnepeljük. A profi és amatőr versenyzők a főváros emblematikus, európai uniós támogatásból felújított épületeit érintve teljesítették a távot. Majd utána kezdetét vette az egész napos programsorozat, amellyel a május 25-i európai parlamenti választásokra is felhívják a figyelmet a szervezők.

Vasárnap reggel Budapest belvárosában az Erzsébet térről rajtolt a 10 év – 10 km elnevezésű futás, amelynek során az esővel is dacoló versenyzők olyan helyszínek mellett haladtak el, mint a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Rudas és Lukács Fürdő vagy a Várkert Bazár. A leggyorsabb induló 34 percen belül teljesítette a távot, így elsőként vehette át a futóknak járó, Magyarország tíz éves EU-s tagságát szimbolizáló érmét.
„Összesen több mint 2500 versenyző állt rajthoz az Európa-napi futáson, amelynek az volt a célja, hogy megmutassuk, egy ilyen rövid, mindössze 10 km-es távon is számos olyan épület, közterület, van, amely az Európai Unió támogatásával újulhatott meg. Az elmúlt 10 évben összesen több mint 40 milliárd forintból szépülhetett meg az a 10 emblematikus helyszín, amely mellett az útvonal is elhaladt” – számolt be az eredményekről dr. Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

A futók között olyan sportlegendák is feltűntek, mint Kovács Ágnes olimpikon úszó, Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakozó, Kovács „Kokó” István olimpiai és világbajnok ökölvívó, valamint Gergely István olimpiai és világbajnok vízilabdázó. Közülük Kammerer Zoltán győzte le a leggyorsabban a távot, mindössze 46 perc 31 másodpercre volt szüksége. A verseny rajt-cél helyszínén, az Erzsébet téren, egész napos családi programok, koncertek várják az érdeklődőket, akik az évforduló megünneplése mellett a május 25-i európai parlamenti választásokkal kapcsolatban is tájékozódhatnak.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:27, csütörtök | Életmód
Agrometeorológia: nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre
A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. December 25. 10:24, csütörtök | Életmód
Influenza - 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten tünetekkel
2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód
XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon
2025. December 24. 10:20, szerda | Életmód
Így ünnepelnek a Fővárosi Állat- és Növénykert lakói
Az állatoknak is jár az ünneplés.

