Városlista
2021. május 12, szerda - Pongrác

Hírek

2021. Március 20. 08:41, szombat | Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu

Több mint kétmilliárdos költségvetési csalás miatt tartóztattak le négy embert

Több mint kétmilliárdos költségvetési csalás miatt tartóztattak le négy embert

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt rendelték el négy ember letartóztatását

- közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.

Azt írták, hogy az elsőrendű gyanúsított nő ügyvezetése alatt álló gazdasági társaság 2017-ben és 2019-ben nemzeti forráson alapuló közbeszerzési eljárás keretében elnyerte két budapesti temető fenntartási, karbantartási munkálatait. A közbeszerzési eljárás kiírója egy központi költségvetési szerv volt, amelynek műszaki igazgatója a másodrendű gyanúsított férfi, az ő helyettese pedig a harmadrendű gyanúsított nő.

Az első-, a másod- és harmadrendű gyanúsítottak célja az volt, hogy az elsőrendű gyanúsított által vezetett társaság nyerje el a közbeszerzési eljárásokat, majd a társasággal kötött szerződések alapján kifizetendő, költségvetésből származó összeg jelentős részét fiktív alvállalkozó cégek bevonásával megszerezzék.

Ennek keretében a cég a szerződésekben rögzített munkákat papíron továbbadta alvállalkozó cégeknek, amelyek a feladatok ellátásához szükséges erőforrással, alkalmazottakkal a legtöbb esetben nem rendelkeztek, ügyvezetőik pedig nagyrészt strómanok voltak, akik a cégek vezetésében nem vettek részt ténylegesen.

A fővállalkozó cég által átutalt összegeket a fiktív cégláncolat legalsó szereplőjeként elhelyezett, a papíron alvállalkozóként bevont, valós gazdasági tevékenységet nem végző cégekből készpénzben vették fel, majd az elsőrendű gyanúsított részére "visszaosztották" - írták a közleményben.

Közölték: a másod- és harmadrendű vádlott tisztában volt vele, hogy a központi költségvetési szerv által kiállított teljesítésigazolások alapján a cég által kiállított számlákon szereplő összegeket a társaság fiktív alvállalkozó cégeknek utalja tovább. Céljuk a gyanú szerint az volt, hogy a közbeszerzésen elnyert munkák jelentős részét az alvállalkozóként papíron bevont cégek leszámlázzák, és az így lefedett többletbevétel elvonásával jogtalan haszonra tegyenek szert.



A fiktív alvállalkozói lánc felhasználásával jogosulatlanul megszerzett, költségvetésből származó pénzösszegekből az elsőrendű gyanúsított rendszeresen biztosított különböző formában vagyoni juttatást a másod- és harmadrendű gyanúsítottak részére.

Az ügy negyedrendű gyanúsítottja az egyik alvállalkozóként bevont cég vezetőjeként 2019 decembere, valamint 2020 decembere között összesen 518 millió forint összegben bocsátott ki valótlan tartalmú számlákat a fővállalkozó cég részére.

A közbeszerzési eljárások eredményeként létrejött szerződések alapján az érintett központi költségvetési szerv összesen 2 milliárd 450 millió forintot fizetett ki az elsőrendű gyanúsított által vezetett gazdasági társaság részére úgy, hogy az összegnek csupán egy részét használták fel a szerződésekben meghatározott feladatok ellátására.

Azt írták a bíróság közleményében, hogy így zömében be nem jelentett, az adók és járulékok megfizetése nélkül "zsebbe", készpénzben fizetett munkavállalók, valamint más legálisan működő és a munkálatok elvégzésébe bevont alvállalkozó cégek végezték a munkákat.

Az e rész feletti, költségvetésből származó pénzösszeget a gyanúsítottak eltulajdonították.

A megalapozott gyanú szerint a bűncselekményeket az első- és másodrendű gyanúsítottak tettesként, a harmad- és negyedrendű gyanúsítottak pedig bűnsegédként követték el. A bíróság szükségesnek és indokoltnak találta mind a négyük letartóztatásának elrendelését egy hónapra, döntésével pedig elutasította a bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló védői indítványokat.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság végzése nem végleges.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Május 12. 09:05, szerda | Kék hírek

Elfogtak egy gyújtogatót Budapesten

Elfogtak egy férfit, aki vasárnap lángra lobbantotta az aljnövényzetet a XXIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2021. Május 12. 06:29, szerda | Kék hírek

Letartóztattak két, pénzmosással gyanúsított férfit

Letartóztattak két román férfit, aki a gyanú szerint hamis okmányokkal számos bankszámlát nyitott országszerte, ahova aztán külföldön elkövetett bűncselekményekből származó pénzek érkeztek

2021. Május 11. 15:05, kedd | Kék hírek

Bosszúból fogva tartották és ütötték-vágták

A vád szerint három férfi bosszúból egy lakásba zárt és életveszélyesen bántalmazott egy negyediket. A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozva vádat emelt most a trió ellen.

2021. Május 11. 08:00, kedd | Kék hírek

Fejszével kergette élettársát

Fejszével támadt az élettársára egy 25 éves pápai férfi, gyanúsítottként hallgatták ki a veszprémi rendőrök a minap.