Hírek
2021. Október 15. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Segítsenek a két halálos áldozatot követelő jánnossomorjai és mosonmagyaróvári cserbenhagyásos gázolás ügyében
A rendőrség továbbra is kéri a lakosság segítségét.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat egy ismert elkövető által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, valamint halálos közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrség a balesettel kapcsolatban keresi azon tanúk jelentkezését, akik 2021. október 4-én 3 óra 30 perc és 4 óra 30 perc közötti időben Jánossomorja belterületén közlekedtek, különösen az alábbi járművek vezetőinek a jelentkezését várják : sötét színű terepjáró jellegű személygépkocsi, szürke színű Opel kombi, piros színű VW Polo vagy Golf személygépkocsi.
Várják továbbá azon gépjárművezetők jelentkezését is, akik 2021. október 4-én 2 óra és 7 óra közötti időben egy szlovák felségjelzésű fekete színű MERCEDES típusú személygépkocsit közlekedni láttak Mosonmagyaróvár illetékességi területén.
Bejelentés tehető munkaidőben az 520-000/82-75, illetve 81-41 telefonszámra, munkaidőn kívül a 112-es segélyhívó telefonszámra.
A fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 09:00, csütörtök | Helyi
Bezi község érdemes diákja
Falubeli középiskolást díjaznak.
2026. Május 20. 16:00, szerda | Helyi
Alkotói rajzpályázat gyermekek részére
Ismét alkotói pályázatot hirdet a Szanyi Gólyafesztivál
2026. Május 20. 13:00, szerda | Helyi
Defibrillátor átadó Vitnyéden
Egy készülék, ami életet menthet – és jó, ha tudjuk használni is.
