Városlista
2021. szeptember 28, kedd - Vencel

Hírek

2021. Június 29. 16:03, kedd | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Üccsi, kifli, coke – ez nem a tízórai menü, hanem a dílerek kódnyelve

Üccsi, kifli, coke – ez nem a tízórai menü, hanem a dílerek kódnyelve

Az erzsébetvárosi nyomozók a két férfitól összesen több mint 1 kilogramm marihuánát, valamint közel 800 ezer forintot foglaltak le. Az ügy iratait most küldték meg az illetékes ügyészségnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott eljárást a budapesti C. Dániellel és Sz. Balázzsal szemben. A gyanú szerint a két férfi 2020. június 2-i elfogásukat megelőzően egymásnak és több embernek is rendszeresen adtak el kábítószert – közölte a rendőrség.

A nyomozás adatai alapján a két gyanúsított telefonos csevegőalkalmazáson keresztül tartotta a kapcsolatot egymással, valamint a klienseikkel is. Az üzenetváltások alkalmával a kokainra és a marihuánára különféle hétköznapi élelmiszerekként hivatkoztak, hogy az esetleges lebukás esetén megnehezítsék a bűncselekmények bizonyítását. A tiltott anyaggal történő kereskedelmet azonban igazolja, hogy a lakóhelyeiken tartott kutatások során dohányőrlőt, kábítószerrel szennyezett mérleget, 70 darab simítózáras tasakot, összesen közel 25 gramm varázsgombát, közel 8 gramm hasisgyantát, 6 gramm kokaint, fél gramm MDMA-t, továbbá 15 eurót találtak és foglaltak le a nyomozók.

Az eljárás során a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon C. Dánielt kábítószer-kereskedelem bűntette, Sz. Balázst pedig jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Szeptember 28. 16:00, kedd | Kék hírek

Kifosztottak két nőt és egy férfit a fiatalok

Elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a salgótarjáni rendőrök a három 18 éves férfit.

2021. Szeptember 28. 10:51, kedd | Kék hírek

Harmincegy migránssal hajtott fának egy menekülő embercsempész

Menekülés közben fának hajtott autójával egy 31 migránst szállító embercsempész hétfőn este Abda külterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

2021. Szeptember 28. 07:00, kedd | Kék hírek

Megkéselte volt barátnőjét egy férfi Budapesten, elfogták

Életveszélyesen megsebesítette: késével többször megszúrta és megvágta volt barátnőjét egy férfi hétfőn a fővárosban

2021. Szeptember 27. 16:00, hétfő | Kék hírek

Közel 23 millió forintnyi csempészcigivel fogták el őket

A kölcsei rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közösen fogták el a csempészettel összefüggésbe hozható két férfit.