Hírek
2016. Szeptember 15. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Bodonhely Község
Újra találkoztak a Bodonhelyről elszármazottak
Közel kétszázan kis időre hazatértek.
Bodonhely szeretettel hívta egykori lakóit az elszármazottak találkozójára. Közel kétszázan tettek eleget az önkormányzat meghívásának. Egykori barátnők, barátok ölelték meg egymást, sokan évtizedek óta nem hallottak a másikról.
Kenesei Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, számolt be az öt évvel ezelőtti találkozó óta eltelt időszakról. A meghívottak figyelmesen hallgatták a tájékoztatót, örültek, hogy falujuk nem jut a kihaló kisközségek sorsára, hisz egyre több fiatal telepedik le a községben. Jelenleg négyen új házat építenek, ketten régebbi házat újítanak fel.
Öröm volt azt is hallani, hogy a 300 lakosú községben aktív civil szervezetek működnek, érezhető összefogás teszi élhetővé a Rába-menti települést. Jól példázta ezt a találkozó előkészítése, lebonyolítása is. Hivalkodás, kivagyiság nélkül oldották meg a vendéglátást, idősebbek, fiatalabbak egyaránt kivették részüket a munkából.
A köszöntő után kulturális műsor szórakoztatta a közönséget, melyben fellépett a helyi nyugdíjasklub, a Starlight Dance SE, a Győri Nemzeti Színház művészei, Fekete Dávid énekes.
Egyöntetű volt búcsúzáskor a vélemény, legközelebb újra, ugyanitt!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 19:00, vasárnap | Helyi
Fehér gólya védelmi munka 2025-ös eredményei a megyében
A gólyák bejárják Európát.
2026. Január 11. 16:00, vasárnap | Helyi
Hol lesz a héten véradás a Rábaközben?
Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.
2026. Január 11. 13:00, vasárnap | Helyi
Egymást tisztelve csak a haza javát keresték
Hunyadisok a parlamentben.












