Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2013. Április 10. 12:49, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Újraindul a Fölszállott a páva

Újraindul a Fölszállott a páva

Újra megrendezi a Fölszállott a páva című néptáncos, népzenei vetélkedőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza.

Erről Böröcz István vezérigazgató az MTVA, Kelemen László főigazgató pedig a Hagyományok Háza képviseletében szerdán írt alá partnerségi és együttműködési megállapodást az MTVA III. kerületi székházában. Böröcz István elmondta, hogy az új műsornak a tavalyinál hosszabb "kifutása" lesz, a selejtezők még az idén lezajlanak, az az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna, a döntők márciusban és áprilisban lesznek.
Felidézte, hogy a népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után indult 2012-ben ismét útjára. Hangsúlyozta, hogy a műsor sikere nemcsak az MTVA-é, hanem a Hagyományok Házáé is.
"Olyan tehetségkutatókat szervezünk, ahol értékek születnek és értékeket őrzünk meg" - emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette: a műsor feladata az is, hogy a népi kultúrát megszerettesse a nézőkkel. "Nem az ügy mellé álltunk, mi vagyunk az ügy" - fogalmazott Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki üdvözölte, hogy a negyvenéves táncházmozgalom tavaly végre lehetőséget kapott, hogy a Kárpát-medence közönsége előtt bemutatkozhasson. Mint fogalmazott, a hagyományos paraszti életforma eltűnésével a táncházmozgalomra hárul a feladat a paraszti kultúrát "élő módon" tovább vinni, hogy abból ne váljon múzeumi tárgy.
Kelemen László azt mondta, a Fölszállott a páva első szériája nem várt sikert aratott a közönség és a szakma körében egyaránt. Szerinte a műsor alapvetően nem verseny, hanem "egy hatalmas seregszemle", amely meggyőzi az ország nyilvánosságát a népi kultúra értékeiről.
A versenyre 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok, táncosok jelentkezését várják május 12. éjfélig a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a produkció legfeljebb hétperces demófelvételét, fotókat a versenyzőről, illetve a kitöltött jelentkezési lapot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák

2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld

Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének

2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld

Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója

A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására

2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld

NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása