Hírek
2017. November 05. 08:57, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Vádat emelnek a 19 éves csornai sofőrrel szemben
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A Soproni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 19 éves csornai férfi ellen.
A vizsgálat adatai alapján a gyanúsított 2017. június 25-én 15 óra 45 perckor gépkocsijával a 8627-es számú út lakott területen kívüli szakaszán közlekedett, Röjtökmuzsaj irányából Lövő felé. Haladása során az előtte lévő jármű előzésébe kezdett az út 6-os kilométerszelvényénél, azonban nem a baleset idején intenzíven, viharosan zuhogó esőtől nedves és csúszós aszfaltburkolatnak megfelelően választotta meg sebességét, így az autó megcsúszott az úton. Az irányíthatatlanná vált gépjármű bal oldalával és hátuljával nekiütközött egy szemből szabályosan érkező másik gépkocsinak. A balesetben a két vezető és a vétlen jármű utasa is súlyos sérüléseket szenvedtek.
A rendőrök a helyszíni szemle és a nyomozás adatai alapján a 19 éves fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben. A sofőr elismerte felelősségét a baleset okozásáért.
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 16:00, szerda | Helyi
Hivatásos tűzoltók megyei versenye
A legjobbak az országos versenyre mennek.
2026. Június 10. 13:00, szerda | Helyi
Farádra került a Vöröskereszt vándorbotja
Jövőre veletek Farádon
2026. Június 10. 09:00, szerda | Helyi
Háromnapos fogathajtó verseny Veszkényben
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Adományfutások az új csornai tűzoltószertárért
611.770 forintot gyűjtöttek össze.
