Városlista
2025. augusztus 20, szerda - István

Hírek

2018. Június 12. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelnek a férfi ellen, aki otthagyta a gyerekeket a balesetet szenvedett autóban Enesén

Vádat emelnek a férfi ellen, aki otthagyta a gyerekeket a balesetet szenvedett autóban Enesén

Segítségnyújtás elmulasztása a vád.

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt Enesén. A Győri Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 39 éves férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2018. március 1-jén délután Enesén közlekedett a Petőfi Sándor utcában. Haladása során egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett és egy kerítésének ütközött, majd a helyszínt gyalogosan elhagyta. A közlekedési balesetben hárman sérültek meg. Ahogy márciusi cikkünkben mi is megírtuk, két sérült a sofőr gyereke volt, a harmadik pedig egy ismerős gyermek, akiket az iskolából vitt haza. A sérült gyerekeket magukra hagyta az összetört autóban.

A gépkocsi vezetője a balesetet követő napon önként ment be a Győri Rendőrkapitányságra, ahol a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 16:00, szerda | Helyi

Iskolakezdési támogatás Szilban

A támogatást igényelni kell.

2025. Augusztus 20. 13:00, szerda | Helyi

Ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől Csornán

Kár volt menekülni.

2025. Augusztus 20. 09:00, szerda | Helyi

Egy hétig szünetel a földhivatali ügyintézés

Informatikai átállás

2025. Augusztus 19. 16:00, kedd | Helyi

Tájékoztató az Otthon Start Programról Bősárkányban

Kellő számú érdeklődő jelentkezése esetén.