Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2020. Július 29. 16:03, szerda | Kék hírek
Forrás: mti

Vádat emeltek egy 38 millió forintot zsákmányoló széftolvaj ellen

Vádat emeltek egy 38 millió forintot zsákmányoló széftolvaj ellen

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki bűntársaival két kecskeméti céghez betörve több mint 38 millió forintot lopott el - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A férfi és ismeretlen bűntársai még 2018 szeptemberében, egy éjjel egy kecskeméti céghez törtek be. Letaposták a drótkerítést, a biztonsági kamerákat elfordították, majd az épületben egy vaslemez szekrény ajtaját felfeszítve elvittek egy 4,5 millió forintot tartalmazó borítékot, valamint egy üres széfet.

Később, decemberben egy másik kecskeméti cég telephelyére is betörtek. Egyikük bement és kiadta társának a két falhoz rögzített széfet, amelyekben több mint 34 millió készpénz volt. A vádlott a két széfet még aznap délután egy szőlőlugasnál ásta el, de a közelben rendőrök igazoltatták, akik megtalálták a zsákmányt.

A szabadlábon védekező, büntetett előéletű vádlottat az ügyészség három rendbeli, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 28. 14:00, kedd | Kék hírek

Kiásta az iszapot a saját területén, megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét

Egy 65 éves ercsi lakos 2023 májusában az egyik zánkai, közvetlen Balaton-parti ingatlanon engedély nélkül gépi földmunkavégzést folytatott.

2024. Május 28. 10:32, kedd | Kék hírek

Fegyvereket és több ezer lőszert találtak egy albán férfinál Röszkénél

Géppisztolyokat, pisztolyokat és több ezer lőszert próbált meg Magyarországra csempészni egy albán férfi, az ügyészség indítványozta a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

2024. Május 28. 08:06, kedd | Kék hírek

Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az utolsó áldozat holttestét

Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset hetedik, utolsó áldozatának, a 18 éves Daniellának a holttestét

2024. Május 26. 09:06, vasárnap | Kék hírek

Főügyészség: szülei után egy rendőrt is meg akart ölni a pénteken elfogott férfi

Elfogásakor a vele szemben intézkedő rendőrt is meg akarta ölni az a férfi, aki május 24-dikét megelőző napokban megölte idős szüleit Budapesten, IV. kerületi lakásukban