Városlista
2026. január 18, vasárnap - Piroska

Hírek

2014. Május 28. 13:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Változtak a kerékpáros közlekedés szabályai

Változtak a kerékpáros közlekedés szabályai

Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság jó
tanácsai nem csak kerékpárosoknak.

A közúti közlekedésben részt vevő kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek szerint a kerékpárt fel kell szerelni:

a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyenhelyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinekműködtetését,

b) két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időbenegyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, amásik a hátsó kerékre hat,

c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,

d) egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időbenlegalább 150 méter távolságról látható lámpával,

e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,

f) elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusanelhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és

g) legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő menténelhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsófényvisszaverővel (küllőprizmával). A küllőprizmák helyett vagymellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felületis a kerékpántok közvetlen közelében vagy a gumiabroncsokon.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 17. 16:00, szombat | Helyi

Lakossági fórum Beledben az állami támogatásokról

Felújítást tervez? Energetikai korszerűsítésben gondolkodik?

2026. Január 17. 13:00, szombat | Helyi

Rossz döntések vezettek a brutális útdíjemelésekhez

Túl drága a sztrádakoncesszió

2026. Január 17. 09:00, szombat | Helyi

Se áru, se pénz

Továbbra is ez az egyik leggyakoribb csalási módszer.

2026. Január 16. 16:00, péntek | Helyi

Hónapról hónapra a kertben

Kertészkedés januárban