Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2012. Január 16. 09:54, hétfő | Helyi sport
Forrás: Szany SE

Évet értékelt a Szany SE

Évet értékelt a Szany SE

A Szany SE a már kialakult hagyományoknak megfelelően vacsorával egybekötött évzárót tartott a művelődési házban.

A városi szintű egyesület elnöke Legler Balázs köszöntötte a megjelenteket és valamennyi sportolónak, sportvezetőnek megköszönte az elmúlt évben nyújtott hozzáállását és tevékenységét.

Beszámolójában az elmúlt év fontos változásaként értékelte a vezetőségváltást, ahol 21 évi munka után Funtek Jánostól a leköszönő elnöktől Legler Balázs vette át az egyesület irányítását.
Ezek után a szakosztályok munkájának értékelése következett.
A tekéseknél az NB II- ben szereplő csapat 12 forduló után 7 győzelemmel és 5 vereséggel14 pontot szerezve a 6. helyen áll. Az első és hatodik hely között mindössze 3 pont a különbség. Ez a magas osztályban várakozáson felüli eredmény, amiért elismerés illeti meg a tekéseket. A folytonosság biztosítása miatt ebben a sportágban is beindult az uránpótlás nevelése. A teke szakosztály vezetője Endrődy Ottó az utánpótlással pedig Varga Pál foglalkozik.
A tenisz szakosztálynál versenyszerű sportolás jelenleg nincs, ennek ellenére beindult ebben a sportágban is az utánpótlás nevelése, ahol a 18-20 gyermekkel Galambos Imre, Fenyődi Gusztávné és Schöffer Tiborné foglalkozik.
Az autósport szakosztálynál szintén vezetőváltás történt az elmúlt évben. Mészáros József helyett Teke Gyula vette át a szakosztályvezetői teendőket. Az elmúlt évben a „részeges rally” nem került megrendezésre. A vasútállomáson azonban 7 ügyességi futamot rendeztek, valamennyi alkalommal jelentős volt a résztvevők száma.
A lovassport szakosztály sem tétlenkedett. Falunapi részvétel Egyeden, meghívásos verseny Nemesgörzsönyben, nicki kirándulás, valamint az OTP Bank Lovas Világkupán való látogatás szerepelt a tevékenységükben.
Az öregfiúk csapata 11 forduló után 4 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereséggel 15 pontot szerzett, mely a 8. hely elérésére volt elegendő az őszi szezonban. A csapat közössége kiváló, de ez a mérkőzéseken történő megjelenéseken van még mit javítani, és ez az eredményesség rovására is megy. Jobb hozzáállást kért az elnök a csapat valamennyi tagjától.
A kézilabda szakosztályhoz az összekovácsolódott közösség miatt jó tartozni. Itt is edzőváltás történt az elmúlt évben. Horváth Tamás helyett Mészárosné Györe Hajnalka végzi a szakmai munkát. 10 forduló után 9 győzelem 1 vereség a mérleg. A megszerzett 18 pont után a 2. helyen zárta az őszt a csapat. Az utánpótlás nevelés ezen a területen is fontos feladatot jelent. Az utánpótlás nevelést Kovács Georgina a csapat játékosa végzi. A Gáncs Adélé és Gáncs Mónika leigazolásával a csapat jelentősen erősödött.
A labdarúgó szakosztály csapatainak szereplése változatos. A Szany II. csapatának szereplése nagy csalódást okozott a sportszeretők körében. Az elért eredmény 13 forduló után 2 győzelem és 11 vereség után 13. hely 6 ponttal. A csapat játékosállománya biztosíték lehet arra, hogy megfelelő edző irányítása mellett a tavasszal jelentős javulás várható a csapatnál, ahol az edzői teendőket a tavasztól Kiss Tamás látja el.
A serdülők eredményei a labdarúgó sport megfelelő utánpótlását sejtetik. Eredményeik alapján, mely 9 fordulóban 8 győzelem, 1 vereség 24 pontot ért, az első helyről várják a tavaszi folytatást.
Ugyancsak az utánpótlás nevelés sikerét vetíti előre az ifjúsági csapat szereplése is, ahol Szabó Erik vezetésével 15 forduló után 12 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség elérésével 38 pontot szerezve 2. helyen, az elsőtől 1 pontra lemaradva zárta az őszt az ifik csapata.
A felnőtt labdarúgó csapat 15 forduló után a 9. helyen zárt a megyei I. osztályban, 6 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség után. Több edzőváltás történt a csapatnál. Tavasz közepén Dombi Lászlót Csonka László váltotta. Az őszt Polhammer Sándor irányításával játszotta végig a csapat. A tavaszi szezontól pedig Szalka Péter lesz a szakmai vezető. Az elnökség állásfoglalása alapján a beérni látszó fiatalok beépítése jelenti a jövő fontos feladatát.
A beszámoló végeztével Legler Balázs megköszönte Funtek Jánosnak 21 éven át tartó sportköri elnökként végzett odaadó és eredményes munkáját, Tóth Imrének pedig az öregfiúk csapatának megalakítása óta eltelt szintén 21 éves önzetlen, generációkon átnyúló munkáját és számukra Varga Péter elnökhelyettessel emlékplakettet és ajándékcsomagot nyújtott át. Az ünnepeltek szót kérve további eredményes és sikeres munkát kívántak az utódoknak.
A bőséges vacsora után hajnalig tartó jókedvű táncos mulatság vette kezdetét, melyet csak a tombolasorsolás szakított rövid időre félbe, ahol sok-sok értékes nyeremény talált gazdára.


Címkék: szany

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.