Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2026. Február 03. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vigyázzunk jobban egymásra az utakon!

Vigyázzunk jobban egymásra az utakon!

Rendőrségi felhívás

Győr-Moson-Sopron vármegye területén az elmúlt 24 órában 7 közlekedési balesethez riasztották a rendőröket. Nagyobb odafigyeléssel az esetek döntő többsége megelőzhető lehetett volna.

Sajnálatos módon súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett az a kerékpáros, akit egy vele szemből közlekedő gépjármű ütött el, amely vélhetően a sofőr figyelmetlen vezetése miatt tért át az ellenkező sávba.

Máshol tolatás közben okozott balesetet egy autós, de volt olyan eset is, hogy egy útkereszteződésbe úgy hajtott be egy személygépkocsi, hogy a fényjelző készülék piros jelzést mutatott. Ezeken kívül ittas vezetés, valamint a követési távolság nem megfelelő megválasztása miatt is történt ütközés.

A téli időjárás magával hozta a korai sötétedést. Az utakon néhol fagyos, csúszós, esetenként sárral borított felületekre kell számítani, így jelentősen megváltoztak a közlekedés feltételei. Tudni kell, hogy ilyen esetekben a féktávolság megnövekszik, a járművek irányíthatósága csökken, különösen kanyarodáskor, fékezéskor és hirtelen manőverek során. A korai napnyugta, a köd és csapadék tovább rontja a látási viszonyokat, ami szintén növeli a balesetek kockázatát.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a téli időszakban különösen fontos az óvatos, körültekintő vezetés, a nagyobb odafigyelés. Kérjük, hogy mindenki az aktuális út- és időjárási viszonyoknak megfelelően válassza meg a sebességét, tartson nagyobb követési távolságot, és kerülje a hirtelen irányváltásokat, erőteljes fékezéseket.

Kiemelten fontos a járművek megfelelő műszaki állapota is. A világító- és fényjelző berendezések ellenőrzése, valamint a szélvédők, tükrök tisztán tartása elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez.

A gyalogosok és kerékpárosok részéről is fokozott figyelem szükséges: sötétben, rossz látási viszonyok között a láthatóságot javító eszközök használata életet menthet.

A rendőrség kéri a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek türelmesek és figyelmesek egymással szemben. A téli időjárás mindenkitől nagyobb türelmet, elővigyázatosságot igényel, hiszen egy pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat.

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 20:26, szombat | Helyi

A TISZA itthon is békét teremt

Magyar Péter és Bóna Szabolcs Csornán

2026. Március 21. 16:00, szombat | Helyi

Polgárőr nyári tábor Győrsövényházon

Már lehet jelentkezni.

2026. Március 21. 13:00, szombat | Helyi

Indul a 2026-os szezon a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton

Élmények birodalma

2026. Március 21. 09:00, szombat | Helyi

Tudta? A Magyar Falu Program 7 éves kerete kevesebb mint Mészáros Lőrinc vagyona

Mennyi is az annyi?