Hírek
2011. Február 17. 14:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: Rendőrkapitányság Kapuvár
Vigyázzunk az értékeinkre!

2011.02.16.-án 20.10 órakor érkezett bejelentés a Kapuvári Rendőrkapitányságra, mely szerint ismeretlen tettes 18.30 óra és 19.45 óra közötti időben Kapuváron, az egyik városszéli utcában feltört egy személygépkocsit. Az ismeretlen e
Az eset körülményeit vizsgálva ismét megállapítható volt, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez a sértett magatartása is hozzájárult, hiszen az eltulajdonított pénztárca jól látható helyen, az anyós ülésen volt elhelyezve.
Rendszeresen –szórólapokkal, táblákkal, a sajtó útján- felhívjuk a figyelmet a gépkocsi feltörések megelőzésének módjaira, amit ezúton ismét megteszünk.
Ha gépkocsijával leparkol, ne hagyjon értéket az utastérben, látható helyen. Kabátját, táskáját, pénztárcáját, egyéb értékeit vigye magával, vagy tegye a csomagtartóba. Mindig győződjön meg róla, hogy az ajtókat lezárta. A központi zár sem mindig zár le rendesen, főleg párás időben maradhat nyitva ajtó. Érdemes a GPS készülékek rögzítésére szolgáló tapadókorong nyomát a szélvédőről letörölni, a készüléket magunkkal vinni. Az említett lenyomat láthatósága miatt is törtek már fel gépjárművet, bízva abban, hogy a kesztyűtartóban megtalálják magát a készüléket, ami egyébként így is történt.
Ha módunkban áll, gépkocsijukkal járjanak be udvarukba, garázsukba.
A fent írtakat akkor is célszerű végrehajtani, ha úgymond csak pár percre hagyjuk ott járművünket, hiszen általában a pár perc mindig hosszabb lesz a tervezettnél, másrészt a bűncselekmény elkövetéséhez néhány másodperc elegendő, feltűnést is alig okoz. Mindezek mellett sokszor a betört üveg értéke nagyságrendekkel több annál, amit az elkövetők el tudnak tulajdonítani.
Egy rossz helyen hagyott üres pénztárca is kerülhet nekünk akár 30.000,-Ft-ba.
Vigyázzanak egymásra és értékeikre, hiszen a közrend és közbiztonság közös érdekünk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 31. 16:00, szombat | Helyi
A csomagküldős trükk újabb áldozata
Legyen mindig óvatos, ne hagyja, hogy átverjék!
2025. Május 31. 13:00, szombat | Helyi
Mi az a gulyáskammancs?
Rábaközi diákok tájnyelvi vetélkedője Mihályiban
2025. Május 31. 09:00, szombat | Helyi
Elkészült Kónyban a Szociális Központ új épülete
21 települést szolgál ki az intézmény.