A magyar kormány 2025-ben is átvállalja a gazdálkodók öntözővíz-használati díját, ezzel továbbra is díjmentesen biztosítva az öntözővizet a mezőgazdaság számára. A cél az öntözött területek növelése, a versenyképesség megőrzése – ám szakértők szerint ez az intézkedés hosszú távon fenntarthatatlan, és szembemegy az uniós vízpolitika alapelveivel.

Szerző: Szabó Péter klímapolitikai tanácsadó, korábban az Energiaügyi Minisztérium tisztviselője, megjelent aMásfélfok.hu portálon

A kormány mintegy 10 milliárd forint értékben átvállalja a gazdálkodók öntözővíz-használati díját, így a gazdák számára az öntözővíz díjmentesen áll rendelkezésre 2025-ben is. A kormány határozata szerint az intézkedésre a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése érdekében van szükség, míg az agrárminiszter az öntözött területek növelésének ösztönzésével és 350 ezer hektárnyi öntözött terület célszám elérésével magyarázza a döntést. A határozat áprilisi, de a média júniusban figyelt fel a hírre. A kritikák szerint azonban az ingyenes vízhasználat nemcsak a politikai alapelvekkel, hanem a fenntartható vízgazdálkodás érdekeivel is szembe megy.

Ingyen víz: egy bő tízéves történet
Nem az idei az első eset, hogy a kormány ingyenesen biztosítja az öntözővizet. Az elmúlt 15 évben 2014-ben vállalta át előszőr az öntözővíz költségeit a kormány, amit akkor még a Belügyminisztérium jelentett be március végén. Akkor szintén az öntözött mezőgazdasági területek megnövelése volt a szakmai cél.

Azt sem öntöztük, amit öntözhettünk volna
2014-ben a legalább egyszer öntözött mezőgazdasági területek mérete 100 ezer hektár körül mozgott Magyarországon, ami az összes művelt területek körülbelül 2%-a. Ez a 2%-os arány elmaradt a 27 EU-tagállam 6%-os átlagától. A kihasználatlan lehetőségeket még jobban megvilágítja az a tény, hogy a vízjogi engedéllyel rendelkező területek száma 2014-ben 200 ezer hektár volt – vagyis az összes öntözhető területeknek csak fele volt ténylegesen öntözve akkoriban. Az öntözhető és ténylegesen öntözött területek közötti különbségnek számos oka lehet (időjárás, piaci igények, fajta összetétel, gazdasági és támogatási környezet stb.), de ekkora eltérés már feltűnő volt és az ügy beavatkozást igényelt. A vonatkozó kormányrendelet (115/2014) egészen 2016-ig biztosított ingyen öntözővizet. Tehát az öntözni kívánó gazdáknak újra már csak 2017-ben kellett megfizetni a vízszolgáltatás díját, de akkor sem az egészet.

A 2009 és 2013 közötti időszakban jelentős ingadozás figyelhető meg az öntözött területek nagyságában, ami mögött valószínűleg több tényező – köztük a 2009-es áradások és a tovagyűrűző gazdasági hatások – állhatott, de ennek részletes értelmezése külön elemzést igényelne. Mindenesetre jól látszik a rendelet első hatása 2015-ben, de ezt követően az öntözött területek növekedése inkább stagnált. Ennek hátterében többek között az időjárási viszonyok is szerepet játszhattak: 2015 aszályos, 2016 jóval csapadékosabb nyár volt, míg 2017 ismét aszályos évként jelentkezett – ezek a kilengések jól tükröződnek az öntözött területek alakulásában. Szignifikáns növekedés csak 2022-ben látható újra, mikor is a kormány kis kitérővel újra megkönnyítette a vízszolgáltatás igénybevételét.

A 115/2014-es kormányrendelet jól dokumentálja a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjának változásait. Érdemes megjegyezni, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj két tényezőből álló díjként került meghatározásra. Hasonlóan a lakossági villamos szolgáltatáshoz a teljes díj egy rendelkezésre állásból fakadó alapdíjból és egy tényleges köbméterhasználatból eredő változó díjból áll össze.

Bátortalan szigorítás, majd újabb engedmények
A kormány csak fokozatosan kérte el újra a vízszolgáltatás díját. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy 2017. január 1-jétől 2018 december 31-ig a mezőgazdasági vízhasználó csak az változó díj felét volt köteles megfizetni (2019-től 100%), míg az alapdíj fokozatosan növekedett 10 százalékpontonként egészen 2021-ig, amikor elérte a 50 százalékos felső határt, de ez a „drágulás” sem volt hosszú életű. Pozitívum, hogy az árpolitika fokozatos visszaállítása nem vettette vissza az öntözött területek mennyiségét a kiindulási helyzethez képest.

A belügyminiszter által 2022. március 21-én országszerte kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban a termelők megkezdhetik az öntözést engedély nélkül, mindössze bejelentéssel és csak az alapdíjat kell megfizetniük. Majd 2023-ban és 2024-ben ismét nem kell sem alapdíjat, sem változó díjat fizetni, erről szintén a 115/2014-es rendelet ad bizonyságot.

Homályos okok az ingadozó árpolitika mögött
Hogy a kormány miért tért vissza a vízszolgáltatási díj szedésének gyakorlatához egy időre, nem tudjuk. Hiteles és a kormányzaton kívüli szereplők számára is elérhető forrás nem áll rendelkezésre, de két lehetséges forgatókönyv a legvalószínűbb, ami nem is zárja ki egymást.

Az első teória szerint az öntözővíz nagyvonalú árpolitikája szembe megy az EU-s irányelveben foglaltakkal. Az EU Víz Keretirányelve (VKI, angolul Water Framework Directive – WFD) kötelező érvényű minden EU-tagállamra nézve – tehát nem „opt-out”-os és a tagállamok nem választhatják meg, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Hogy mit foglal magába az irányelv arról lentebb írunk, de annyi bizonyos, hogy a Bizottság hivatalosan nem indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szembe az öntözővíz árpolitikáját érintően. Ettől még érkezhettek nem hivatalos jelzések a kormányzat felelős szervezeti egységeinek, melyek változtatásra sarkaltak, de az sem elképzelhetetlen, hogy ez egy nagyobb stratégia része volt az árpolitika módosítása a jogalkotó részéről melynek végső célja hivatalosan is az öntözött területek növelése.

A második elmélet sokkal gyakorlatiasabb. A sokszor emlegetett 115/2014-es kormányrendelet mindig a központi költségvetésből fedezte az öntözővizekre vonatkozó kedvezményeket. Könnyen lehet, hogy az állami költségvetésben jelentkező változások negatívan érintették a vízgazdálkodást, vagy egyszerűen a kormány eleve ennyit szánt a költségvetésből az öntözött területek növelésének serkentésére az árpolitikán keresztül.

Az Unió rendet tesz: a Víz Keretirányelv (VKI) rendelkezései
Az Európai Unió vízpolitikájának sarokköve a 2000-ben elfogadott Víz Keretirányelv (VKI), amely átfogó célként tűzte ki, hogy minden felszíni és felszín alatti víztest elérje a „jó állapotot”. A szabályozás különlegessége, hogy nem a tagállamok közigazgatási határai, hanem természetes vízgyűjtő területek mentén kezeli a vízgazdálkodást, és előírja, hogy a tagállamok hatévente átfogó vízgyűjtő-gazdálkodási terveket dolgozzanak ki az érintett szereplők bevonásával. A VKI céljai között szerepel a vizekhez kötődő élőhelyek védelme és állapotuk javítása, a fenntartható vízhasználat előmozdítása a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelme révén, a vízminőség javítása a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésével, a felszín alatti vizek további szennyezésének megakadályozása, valamint az árvizek és aszályok káros hatásainak mérséklése. Az irányelv nemcsak a vízminőség védelmét célozza, hanem a pazarlás megfékezését, a hatékony vízhasználat ösztönzését és a vizes élőhelyek helyreállítását is. Kiemelt szerepet kapnak a gazdasági eszközök: a „szennyező fizet” és a „használó fizet” elv biztosítja a fenntartható vízhasználat gazdasági alapját.

A VKI bevezetett egy új, komplex fogalmat: a „jó állapot” elérését. Ennek két fő eleme van:

- Jó ökológiai állapot: a természetes víztestek esetén azt jelenti, hogy a víztest élővilága, fizikai-kémiai tulajdonságai és hidromorfológiai jellemzői csak kis mértékben térhetnek el a zavartalan, természetes állapottól.
- Jó kémiai állapot: a veszélyes anyagok – például nehézfémek vagy szerves mikroszennyezők – koncentrációja nem haladhat meg egy meghatározott határértéket.

A VKI ambiciózus céldátumot határozott meg: a tagállamoknak eredetileg 2015-ig kellett volna elérniük a valamennyi felszíni víztest jó állapotát, de indokolt esetben – például technikai vagy gazdasági okok miatt – ez a határidő legfeljebb 2027-ig meghosszabbítható. A „volna” ez esetben cseppet sem retorikai kitétel, hiszen 2025 nyaráig egyetlen tagállamnak sem sikerült elérnie a 2000-ben vállalt ambíciót.

A VKI-nak ugyanakkor – a fenntarthatóság három pillérét tiszteletben tartva – gazdasági aspektusai is vannak. A cikkünk témájához kapcsolódva a VKI-ban foglalt releváns 9. cikkely kijelenti, hogy „a Tagállamoknak biztosítania kell, hogy a vízzel kapcsolatos árpolitika a készletek hatékony használatára ösztönözze a vízhasználókat”.

Hogy csinálják a többiek?
Eddig a magyar és azt erősen befolyásoló vízgazdálkodási politikát tárgyaltuk és a továbbiakban összefoglaljuk, hogy a Duna vízgyűjtőterületén egyes uniós tagállamok milyen eszközöket alkalmaznak. Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy más tagállamokban jellemzően nem biztosítanak teljesen ingyenes öntözővizet a gazdálkodók számára. Egyes országok ugyan bizonyos mennyiségig kedvezményt vagy díjmentességet nyújtanak, de ezt követően általában valamilyen vízhasználati díj vagy költségtérítési kötelezettség lép életbe. Ugyanakkor több ország alkalmaz erősen támogatott árpolitikát, mely a klímaadaptációs célok jegyében szinte ingyenes hozzáférést nyújt a mezőgazdasági termelőknek. Az ösztönzés célja minden esetben az öntözött területek növelése a szárazabb időszakokra való felkészülés érdekében. A vizsgált országok többségében az öntözés díjképzése nem piaci alapú, hanem a klímaadaptációs stratégia része, gyakori közvetett vagy közvetlen állami támogatással. A fenntarthatósági célok mentén azonban mindegyik ország törekszik a vízhasználat hatékonyságának növelésére, a szennyező fizet elv érvényesítésére, valamint a nemzetközi vízügyi együttműködés erősítésére.

További részletek az egyes országok gyakorlatáról a cikkben.