Városlista
2024. október 3, csütörtök - Helga

Képek | Közélet

Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában

2024-10-03 06:45:50


A szakadó eső dacára, szerda délután nagy örömmel jelentek meg gyerekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok és meghívott vendégek a különleges alkalmon.
Már pár éve elkezdődtek a munkálatok a kisiskola udvarán. A Győri Egyházmegye jóvoltából a romos állagú szolgálati lakás lebontásra került. Az udvari és játszótéri tervek készületében Németh Gergely polgármester úr megkereste az igazgató asszonyt, hogy szeretné anyagilag támogatni Szany Nagyközség Önkormányzata és a Rábapart Jóléti Alapítvány által a játszótér megépítését. A nyáron a konkrét tervek elkészültek és szeptember végére megvalósultak.
Az ünnepélyen az igazgató asszony köszöntő beszéde után a színjátszó szakkörös gyerekek vicces és megható jelenetet adtak elő Hári Pető Adrienn tanítónő vezetésével. Az énekkar felkészítő tanáraikkal, Gödri Dániel gitár és Takács Annamária cselló kíséretével lélekmelengető dallal kedveskedtek a megjelenteknek. A műsor után az igazgató asszony, és a Győri Egyházmegye képviseletében Bíró Péter Gyeif igazgató és Kausits Györgyné gazdasági vezető megköszönték a polgármester anyagi és az évek során nyújtott önzetlen segítségét, majd átadták Veres András megyéspüspök úr üdvözletét, köszönetét és jókívánságát.
Ez a játszótér nem csupán egy új fejlesztés a kisiskola udvarán, hanem egy olyan közösségi tér, ahol a gyerekek nemcsak testileg, de lelkileg is feltöltődhetnek, barátságokat köthetnek, és szabadon játszhatnak. Emellett az elkészült játszóvár, mászóka, fészek hinta, csúszda és lap hinta olyan komplex fejlesztő tevékenységet nyújt a gyermekeknek, amely egyaránt pozitívan hat a mozgásfejlődés, az egyensúlyérzék, a koordináció és a kreativitás fejlődésére.
A köszönetnyilvánítás után Méry László atya, püspöki biztos megszentelte a játszóteret.
Sajnos a szakadó eső miatt a gyerekek nem tudták birtokukba venni, de a következő időszakban bepótolhatják majd az önfeledt játékot.


Tóthné Molnár Bernadett
főigazgató
Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában
Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában   Játszótér átadása és megszentelése a szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisiskolájában