Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Közélet

XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON

2023-03-06 07:25:17

XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON

Hatalmas érdeklődés mellett, 2023. március 04-én, szombaton, szám szerint a TIZENHARMADIK alkalommal került megrendezésre a HANYI TÁLTOSCSIKÓK Íjász és Hagyományőrző Egyesületének „ÖRÖMÍJÁSZ” találkozója és versenye a farádi közösségi ház és lovaspálya területén.
A verőfényes tavaszi időben a régió egész területéről érkeztek érdeklődők, köztük sokan olyanok, akik rendszeres résztvevői a Táltoscsikók rendezvényeinek. A szervezők nagy örömére viszont több olyan íjász is érkezett, akik most először vettek részt az Egyesület által szervezett megmérettetésen.
A rendezvényt Szalai Zoltán, Farád Község Polgármestere nyitotta meg. A falu elöljárója örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal megjelentek a település eme – már meghatározó évről-évre visszatérő – eseményén, majd minden résztvevőnek sikeres versenyzést kívánt és megnyitotta az íjásztalálkozó versenyét.
A rendezvényre az Úr áldását Hanvay Enikő evangélikus lelkész asszony kérte.
Csombók Imre egyesületi elnök köszöntötte a megjelenteket és ismertette a versenyre vonatkozó tudnivalókat.
A majd 130 megjelent íjász a környező területen felállított 24 változatos célnál mérhette össze tudását, kitartását és ügyességét. Mint már megannyi éven, újra nagy sikert aratott az élő-mozgó lóhátról történő célba lövés, amely összefogás eredményeként a Rábatamási Lovas Egyesület, Boda István és Csapata segítő jóvoltából jöhetett létre.
A jó levegőn kifáradt, megpihenni vágyó íjászokat és érdeklődőket a közösségi házban frissítő italokkal és ínycsiklandozó ételekkel megterített asztalok várták.
A finom babgulyást Élő Imre és felesége Margit főzte és tálalta, amit a jelenlévők jó étvággyal fogyasztottak el.
Manó, gyermek, ifjúsági, felnőtt, senior tradicionális, longbow, valamint vadászreflex íjfeszítő kategóriákban hirdettek győzteseket, akiket az Egyesület Elnöke és vezetői díjaztak az alkalomra készített „Hanyi Táltoscsikók” emblémával díszített érmekkel.
Minden résztvevőnek és segítőnek köszönjük ezt a felejthetetlen napot és külön gratulálunk a kitűnően teljesítőknek!
A XIII. Örömíjász verseny eredményei a Hanyi Táltoscsikók közösségi oldalán tekinthetők meg.



XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON
XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON XIII. ÖRÖMÍJÁSZ VERSENY FARÁDON