Képek | Közélet
Ballagás a Szanyi Szent Anna Katolkikus Általános Iskolában.
2025-06-21 09:25:33
A Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai, diákjai és dolgozói 2025.
június 20-án adtak hálát az elmúlt tanévért a szanyi templomban tartott ünnepélyes Te
Deumon. A szentmise celebránsa Méry László püspöki biztos volt. Szentbeszédében szívhez
szólóan és lélekerősítően adta át gondolatait.
A hálaadó szentmisét követően Tóthné Molnár Bernadett főigazgató asszony tanévzáró
beszédében értékelte a tanév oktatási eredményeit, kiemelte az elért kiváló
versenyeredményeket, és gratulált a kitűnő tanulóknak. Külön elismerését személyesen is
kifejezte a nyolcadik évfolyamos Turner Botond és Páll Levente tanulóknak, akik
könyvjutalomban részesültek.
A végzős diákoknak további sikeres tanulmányokat kívánt, majd végső búcsút vett tőlük.
Beszédében hangsúlyozta: ne feledjék, honnan indultak, és legyenek büszkék arra, hogy a
szanyi katolikus iskola Szent Annás diákjai voltak, ahol hitben, tudásban, szeretetben gazdag
nevelést kaptak.
Ezt követően az iskola közössége elbúcsúzott az intézmény nyugalmazott, címzetes
igazgatójától, Tóth Tibortól, aki 35 éven át tanított az iskolában, ebből 18 éven át
igazgatóként szolgálta a közösséget. Példamutató pedagógiai munkásságát, a katolikus
értékek melletti elkötelezettségét és az intézmény fejlődéséért végzett fáradhatatlan munkáját
méltatták.
A búcsúztatás során az iskola nevében az igazgatónő tisztelettel és hálával adta át a
Belügyminisztérium Pedagógus Emlékérmét, amelyet Dr. Pintér Sándor belügyminiszter
jókívánságaival kapott több évtizedes kiemelkedő pedagógiai tevékenysége elismeréseként,
nyugállományba vonulása alkalmából.
A díjátadást követően Dr. Veres András megyéspüspök üzenetét is átadták, amelyhez
személyes levél is társult.
Az ünnepélyes tanévzárót követően a diákok az osztályfőnöküktől vehették át
bizonyítványaikat. A jeles tanulók oklevelet, a kitűnő tanulók jutalomkönyvet és ajándék
cirkuszjegyet kaptak.
